KRASZNALUCSKAI

KOVÁCSLÁSZLÓ

alias FELEDY HUNOR A.M.
Író•Fordító•Publicista
Egy élet munkája

A Dávid és a pangó óriások szerzője

Kovács László portréja
Dávid és a pangó óriások könyvborító koncepció
A műDávid és a pangó óriások ÉletútEgy felvidéki ember története SzemelvényekÍzelítő a sorokból VisszhangokRóla írták KiadóknakInformációk, együttműködés
Dávid és a pangó óriások könyvborító

A központi mű

Dávid és a pangó óriások

Verses regény + Ostoba esetek (prózai elbeszélések) · Első kiadás: 2016 · Bővített kiadás: 2026 · Egyelőre internetes kiadásban elérhető

A verses regényhez szorosan kapcsolódó Ostoba esetek hosszabb elbeszélésekből és rövid miniatűrökből állnak, amelyek 1989 novemberétől a posztkommunista világot mutatják be a tömör próza eszközeivel.

A verses regény két könyvből áll: az Elysium Tremens a gyermekkort, a diákéveket, az első nagy szerelmet és a munkakeresés első hónapját idézi, míg a Delirium Clemens a katonaságot, a második nagy szerelmet és a felnőttkor további drámáit — munkahelyi konfliktusokat, politikai nyomást, a felvidéki magyarság sorsát — tárja fel. Mindezt rímbe szedett verssorokba öltözteti a szerző, amelyek mögött mindig ott van az éles, ironikus megfigyelés.

A Dávid és a pangó óriások egy verses regény és rövidebb-hosszabb prózai elbeszélések gyűjteménye, amely egy több mint hatvan évet felölelő korszak leghűbb és legérdekesebb képét nyújtja. A mű középpontjában Hunyadi László áll — egy felvidéki végvári vitéz, aki előbb a normalizátorok, majd a „normaligátorok” világában próbál helytállni: tanulni, dolgozni, szeretni, gondolkodni, megmaradni önmagának.

Több részlet a műből ›

Életút

Kovács László gyermekkori fotója

Egy felvidéki fiú útja Losonctól Pozsonyig, a katonaságtól a TASR-ig, az írói pályáig.

Megismerem az életpályát ›

Szemelvények

„Az idő nem múlik, csak mi megyünk elébe.
S akit utolér, nem kérdez,
csak vállat von, és megy tovább.”

Bővebben a szemelvényekről ›

Visszhangok

Vasárnap archív újságoldalSME archív újságoldal

Róla írták.
Két cikk, két pillanatkép a visszhangokból.

Cikkek és visszhangok ›
— 01 —

Életút

Kovács László gyermekkori fotója
Kovács László kétévesen a bal oldalon, mellette másfél évvel idősebb bátyja áll.
1951

Losonctól a felvidéki gyökerekig

Krasznalucskai Kovács László 1951-ben született Losoncon. Gyermekkorát a felvidéki táj, a többnyelvű közeg és a dél-szlovákiai magyar lét mindennapi tapasztalatai határozták meg. Alapiskolába Kőhegyen és Feleden járt, középiskolai éveit pedig Rimaszombatban töltötte.

Ezek a helyszínek később nem puszta emlékekként térnek vissza írásaiban, hanem belső tájként: falvak, városok, határok, nyelvek és emberi sorsok formájában. A szülőföld élménye nála nem romantikus díszlet, hanem állandó viszonyítási pont.

1975

Latin, angol, nyelvek és gondolkodás

A pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karán latin–angol szakos tanári diplomát szerzett. A nyelvek iránti érzékenység egész életét és munkásságát áthatotta: az évek során mintegy tizenöt nyelven tanult meg olvasni, írni és beszélni, különböző mélységben, de mindig azzal a kíváncsisággal, amely az embert nemcsak szavakhoz, hanem kultúrákhoz és gondolkodásmódokhoz is közelebb viszi.

A nyelv számára nem pusztán kifejezési eszköz volt, hanem identitás, emlékezet és védekezés is. Fordítóként, újságíróként és íróként pontosan érzékelte, hogy egy-egy nyelv mögött mindig egy világ áll: történetekkel, sérelmekkel, humorral, történelemmel és sajátos emberi logikával.

A klasszikus műveltség, a latin és az ógörög nyelv fegyelme, az angol irodalom világa, a szláv és közép-európai nyelvek közelsége együtt alakították azt a hangot, amely későbbi műveiben egyszerre ironikus, személyes és történelmi távlatú.

Kovács László gyermekkori iskolai portréja térképpel a háttérben
Kovács László katonai portréja
1975–1976

Katonai szolgálat

A diploma megszerzése után katonai szolgálat következett. Ez az időszak nem csupán életrajzi állomás, hanem egy egész korszak tapasztalata: a kiszolgáltatottság, az alkalmazkodás, a parancsuralmi világ és a belső szabadság keresésének terepe.

A katonai évek emlékezete később több formában is visszatér a művekben. Nem hősi pózként, hanem pontos, gyakran ironikus megfigyeléseken keresztül: hogyan viselkedik az ember olyan helyzetekben, ahol kevés a mozgástér, de mégis meg kell őriznie önmagát.

Csoportkép egy díszes épület előtt
A kommunizmus évei

Az el nem indult tanári pálya

Bár tanári diplomát szerzett, a kommunizmus évei alatt nem taníthatott. Ez a kényszerű kerülőút meghatározó része lett életének: a hivatás és a valóság közötti feszültség, a kimondható és a kimondhatatlan közti határ mindvégig jelen maradt gondolkodásában.

Írásaiban ezért gyakran nem a nagy történelmi események önmagukban fontosak, hanem az, ahogyan ezek az események beleszólnak a hétköznapi ember életébe: munkahelyekbe, családokba, nyelvhasználatba, döntésekbe és hallgatásokba.

1989 után

Tanítás és nemzetközi szerkesztőség

A rendszerváltás után rövid ideig Pozsonyban és Nyitrán tanított. Később hosszú időre a Szlovák Távirati Iroda nemzetközi szerkesztőségéhez került, ahol újságíróként és szerkesztőként dolgozott.

Ez a munka újabb nézőpontot adott számára: közelről láthatta, hogyan lesz az eseményből hír, a hírből értelmezés, az értelmezésből pedig közgondolkodás. A sajtó világa, a nyelvi pontosság és a politikai valóság figyelése későbbi írásainak is fontos hátterévé vált.

Kovács László írói portréja
Írói név

Feledy Hunor A.M. – az írói világ

Műveit kezdetben Feledy Botond néven publikálta, amelyet azonban 2017-ben meg kellett változtatni, mert egy Feledy Botond nevű magyar újságíró protestált a vezeték- és keresztneve használata ellen. Így lett az írói név Feledy Hunor A.M.

Az új név sem egyszerű álnévként működik, hanem egy írói világ kapujaként: személyes emlékek, történelmi tapasztalatok, közéleti irónia és felvidéki magyar sorsélmény találkoznak benne.

A Dávid és a pangó óriások központi figurája nem pusztán irodalmi alak, hanem egy élet tapasztalatainak sűrítménye. Egy ember, aki tanulni, szeretni, gondolkodni és megmaradni próbál egy olyan korban, amely újra és újra alkalmazkodást követel tőle.

2016-os borító
2016–2026

Első kiadás és bővített változat

A Dávid és a pangó óriások első változata 2016-ban jelent meg. A mű verses regényként és prózai párdarabjaival együtt egy több évtizedes élettapasztalat irodalmi összegzése.

A bővített változat már nemcsak egy könyv újrakiadása, hanem egy életmű rendezése is: versek, prózai szemelvények, sajtóvisszhangok és személyes dokumentumok kerülnek egymás mellé. Így válik az oldal nem egyszerű bemutatkozássá, hanem digitális archívummá.

— 02 —

Dávid és a pangó óriások

A verses regény bevezető verse, magyarázatai és tartalomjegyzéke a szemelvények előtt.

A szemelvények előtt

Dávid és a pangó óriások

avagy egy felvidéki végvári vitéz kalandjai

a normalizátorok világában

verses regény

Bevezető vers

Van aki jól megél – messzelátó elme!
Azzal hogy szid, csepül, mindent mi távol van
Hátradől kényelmes székében őkelme
S sorolja mi a rossz – az ellentáborban
Szeli és eszi a kenyeret, a Pártét
S legfőbb ellensége a messzi apartheid

Van viszont olyan is, ki éphogy csak megél
Tán mert rövidlátó a szegény esendő
Ez, mikor kritizál, folyton arról beszél
Ami hazájában rossz és elvetendő
Küzd´s bíz´, bár többnyire elveszti a partit
Mert fő ellensége a honi aparthit!

Nagy, erős, behemót ősállat
Habár ő önmagát új speciesnek hiszi
A legfejlettebbnek, ki joggal grasszálhat
Hiszen a „Haladás lobogóját viszi“
Véle szembeszállni nagyon kemény dió
Legyőzni őt pedig majdnem illúzió

Egy ily küzdelemről szól e verses regény
Benne egy Dáviddal s néhány „óriással“
Előbbi elbukik bár a harcban, szegény
Őbenne, olvasó, mégis győztest lássál
Mert híre örök lesz, az ősállat pedig
Későn bár, de végül mégis legyőzetik!

Magyarázatok:
Aparthit /az ismert apartheid szó parafrázisa) – a kommunizmus szinonímája lehetne, mert hisz ebben a diktatorikus rendszerben nem a bőr (hollandul heid), hanem a hit (vörös) szine adta a korlátlanul uralkodó kisebbséget a más hiten levő (nem „vörös“) többség fölött.

Species (lat.) – állatfaj. Grasszálni (latinból) – korlátlanul, önkényesen uralkodni.
Tartalom

Tartalom

I. könyv: Elysium Tremens
1. rész: Utazás Pozsonyba és a múltba
  1. A nagy út
  2. Egy nap a gyermekkorból
  3. Mozaik képek 1956-ból
  4. Dialógus Nociferrel
  5. Éber intermezzó
  6. Kőhegyről Beledre
  7. Vendégségben Fincen
  8. A beledi kocsmában
  9. Hunyadi Barnabás viselt dolgai
  10. Mit tesz a harmadik?
  11. A felvételi
  12. A pótfelvételi
  13. Útban hazafelé
  14. 1968 dióhéjban – László mint agresszor
2. rész: Beledi idill
  1. Barnabás és a többiek
  2. Három zenedarab keletkezésének a története
  3. Még egy pótfelvételi
3. rész: A szerelem és az ideológia hálójában
  1. Gondolatok az egyetemi könyvtárban
  2. A mindennapi program
  3. Pillanatképek egy hadi foglalkozásból
  4. Levél Tatjánának és a lány „válasza“
  5. Zátopek nyomdokaiban?
  6. Jelentkezés a Pozsonyi Lýrára
  7. „Kirándulás“ Dél-Morvaországba
  8. A táncparti
  9. Határmenti Rodostó
  10. Egy kádervélemény születése
  11. Persona non grata
II. könyv: Delirium Clemens
1. rész: Katonadolgok
  1. Az összpontosítás
  2. Lenn délen... Édent ne remélj!
  3. A gašparkovi bolhacirkusz
  4. Dialógus Alter Egóval és levelezés Tatjánával
  5. Téli hadgyakorlaton
  6. Ismét a Hímek Kertjében és utazás Benešovba
  7. Bohémélet Tonkovicében
  8. Egy hónap száműzve
  9. Tíz nap szabadság
  10. A Nyugati kaszárnya
2. rész: Melódrámák
  1. Botrány a Külügyminisztériumban
  2. Egy kis, falusi elvtárs elmélkedései
  3. Ismét Pozsonyban
  4. Prágai kalandok
  5. Házibuli Marcsánál
  6. A jegyosztás
  7. Rövid mennyország
  8. Összetűzés a kisfőnökkel
  9. Búcsú Prágától
3. rész: Családi képek
  1. A nagy lagzi (és ami még előtte történt)
  2. Az első házasévek
  3. Utazás Ausztriába és epilógus
— 03 —

Szemelvények

Válogatott részletek a Dávid és a pangó óriások verses regényből. A részletek a mű előrehaladását követő sorrendben jelennek meg.

Egy kerek esztendő kései tavaszán
Két ember utazott éjjel egy vonaton
Mely mint egy rozoga, öreg, tétova szán
Ha nem havon húzzák, de, mondjuk, homokon
Nyikorgó, kesergő, ám mégis karakán
Hangokat hallatott a kissé monoton
Réten, amelyen át akkor éppen kúszott
S véle együtt nyögött, benne, a két húzott

1 oldal

Ilymódon aránylag jószerrel boldogult
Jóllehet hitét meg sohasem tagadta
Ha nem is imádta a soros nagy Mogult
A néki adandó harácsot megadta.
Nem volt hát Szaniszló fentről szidott, szapult
De agyondícsért sem, az Isten- s égadta!
Szívós kis Dávid volt, parittya nélkül bár
Így tudta róla a Kocsma s még két hűs bár

2. oldal

Szaniszló aluszik, László még révedez
Figyelvén kitartón Rimának folyását
Minden másirányú gondot most félretesz
E látvány uralja szívét, arcvonását
Mi az, mit annyira szemlél és méretez
Gyengéden kémlel, mint kotlós a tojását?
Miért e minden port elsöprő áhitat
Miután átlépte a volt határhidat?

3. oldal

Kik a kelleténél többet álmodoztak
Konokul rendhagyó lóherét keresvén
Mert hogyan végezte e sok mámoros tag?
Nem jobban, mint nemegy ókori keresztény
Akiknek fejével jó hogy nem golfoztak
A vad rómaiak - és az sem peres tény
Hogy a nép „csípte“ a tépett (nem tapír)húst
Munkások, parasztok élvezték a cirkuszt

17. oldal

Tudom, hogy érti a dolgát a csemetém
Aligha akad még egy ilyen könyvbúvár
Senki sem ült nála többet a fenekén
Mégis, ha a suska nem segít, könny s bú vár
Őrá csak s könyvein élhet majd remetén
Hogyha a fejére omlik a könnyű vár
Amit a képzelet épített s rozoga!
Rá kell majd jönnie, mégsem úgy mozog az

19. oldal

Veszi az autó az éles kanyarokat
Győzve a szerpentin utolsó végnyelve
Bélül egy bánatos lurkó sző álmokat
Bánatát csak piciny örömmel keverve
Új tájak? Hiába kínálják bájukat!
Gondolja, s szorítja kezeit ökölbe
Eme nagy, kiváló rég nem pólyás kábán
Együtt haladván a Rima folyásával

21. oldal

Ott volt a libamáj s nem hiányzott soha
Friss kalács, kacsacomb díszes zamatokkal
S hozzá a témakör: esőzés, fagy, moha
Haszon, befektetés, zsíros kamatokkal
Jogerős vélemény sok mindenről, noha
Egyikük sem került kapcsolatba ´joggal
S bölcsészet terén sem voltak Plátók, Kantok
Hozzájuk azonban mégis békukkantok

25. oldal

Béla, az agglegény, nem szívbajos sógor
Magyaráz lázasan, hogy történt az eset
Hogy bukkant fel a nyúl a tíznapos hóból
Majd pedig, mint egy ház, akkorát hol esett
-Lövése elsőre célt talált, oly jó volt
Bizony, nem véletlen volt e nyúl-baleset!
Taníttasd e fiad´, bátyám, ezredesnek
Hisz a nyúlszivűek nyomban seggre esnek

26. oldal

Ugorjunk előbbre legalább öt évet
Időnek létráján, hatvannyolc tájára
Legyünk mint vendég, ki Beledre betéved
S más kiút nem levén kocsmán túl számára
Betér, hogy meghallja, miről is beszélnek
Emberek belsőleg némiképp átázva
Reggeltől napestig nyitva e parlament
Tudja ezt mindenki, ki egyszer arra ment

27. oldal

Vendégünk ugyebár autóval érkezett
S Belednél torpant meg, gondolván magában:
-Tankokkal ütközni nem egy nagy élvezet
Végezni lepényként nincs eszem ágában!-
Minden szál hősies eszmét hát félretett
S passzívan állt ellen, mint azok Prágában
Bement a kocsmába, leült s evett, ivott
Annyit és oly soká, tán még most is ül ott

27. oldal

Nem iszik, nem züllik, mégis hogyan táncol
Sportpályán, parketten, az neki egyremegy!
Mazurka, gyors testcsel, gólbavitel hányszor
Oly könnyű néki, mint másnak az egyszeregy!-
Kérdezi ámulva az idegen vándor:
-Ki ez a szárnyaló tehetség-egyveleg?-
Válaszul ezt kapja: -Doktornak a fia
Misebort ismer csak, az néki a pia!-

28. oldal

Tudja, hogy nem érett, nem bölcs még eléggé
Magába fojtja hát ifjú dühét, truccát
Terve hány ifjúnak vált elégve léggé
Időnek előtte, azért mert nem tudták:
Maszk nélkül halálos is lehet a légzés
Ott ahol mérges gáz borít rétet, utcát!
A hazugság maszkját hősünk nem szerette
S így a hallgatásét használja helyette

33. oldal

Holdvilág, napsugár, pocsolya meg gázló
Eső vagy havazás, forró kánikula
Ló ahol megállna, nem áll ott meg László
Fütyül ő Szocsira, Cannes-ra, Malibura!
Nagy, makacs tervektől nem húzná el száz ló
Diktátor, kiskirály, senki Caligula!
Nem bírhat ővéle senki emberfia
Mosolygós lányarcok, zene, tánc se pia!

34. oldal

-Ámde bár, kérdem én... Jó van, nagyok vagytok
Hősök is voltatok néha, de mily címen
Rontotok másokra s irtjátok magzatjok
Boldogság-palotát építvén önkényen?
Elhullt a Földön már háborús karnagy sok
S nem hitte együksem, másoktól nem tér el
Ti is csak meséltek, álcázván bűn´töket
Ismerem én már jól az ilyen hősöket

36. oldal

Kérdezed, halandó, mi szemének tárgya
Éppen e sorsdöntő lagymatag percekben?
Úgy hat rá hirtelen mint növényre trágya
Mint sertésre dara, még attól is szebben?
Nem tudja, miféle fából van s már áldja
Úszik a képzelet- s áhitattengerben!
Indul az észvesztő, lódító fránya frigy
Ott sétál előtte, lányneve Táňa Gried

37. oldal

Hatvannyolc környékén nagyra nő a melle
Büszkén jár s duzzog is, mint egy durcás kisded
Felébred álmából hőslelkű őkelme
Tenyere, ki hinné, szebb -izmusra viszket!
Kenyérből bő karajt ekkor is ő szel le
Gittegylet-főnökként ő nyalja a gittet
De aztán, miután bajba kerül amaz
Félreáll félszegen mint egy gyáva kamasz

39. oldal

Számára véget ért ekkor a küzdelem
Hangzatos szavaknál többre nem volt képes
Időben érkezett néki az intelem:
-Most aztán azonnal törjön el a mécses!
Másoknak engedd át helyed a tűzbe lenn
Miért épp rád süssék – ez itten a vétkes!
Gondolod nem jön majd el a rontom-bontom?
Annak meg mérgében elve nem a bon ton!

39. oldal

László ezt magáról hiszi s még buzgóbban
Várja az ajtónál jövendő „mátkáját“
Szívében azonnal szerelmi tűz lobban
S hirtelen túl szűknek találja nadrágját
A amikor Tatjána belülről kitoppan
Bámulva szegezi rája a szempárját
Oly fürgén szökellt ki s tánclépésben amaz
Hogy majdnem fellökte a bámuló kamaszt

41. oldal

Az, kinek tar fején olvadni kezd a vaj
Nem bírja eltűrni napfénynek melegét
Ellenben azt érzi ekkor, hogy itt a baj
Kerülni vágyván a sugarak elegyét
A struccéhoz illő, nemde, az ily szabály
Mely szintén szereti dugni feje hegyét
Ha meleg helyzet vagy veszély fenyegeti
S jobb megoldást nem tud - (ugye, Serengeti?)

43. oldal

Üdvözlégy malasztalt, sokrétű alkohol!
Benned van gyakran az utolsó reménység
Akit te egyszer a hálóddal elfogol
Legyen bár nagymultú professzor-személy´ség
Annak az ép esze egy szuszra ellohol
Szamári hosszra nő füle s az enyhén srég
Járása is jelzi: őt is anya szülte
S közibének nem fentről, az Égből, repült le

43. oldal

Az élet nem színház néki, de máriás
Ebben meg fortélyért nem megy a szomszédhoz
Tanúm rá Beleden a nagy, nem cári ház
Furfangos trükköket főképpen onnét hoz
Ott ül le hetenként négy kártya-óriás
(Vagy egy kis kocsmában - neve: A kondérhoz)
Verni a verendőt s inni a szeszitalt
Dalolván eközben tavaszi, őszi dalt

44. oldal

Érezvén tehát, hogy nem megy ez „ohne As”
Kivitelt keres a tervnek, mely ura már
Vonzza, mint Rómának partjai Éneászt
Miközben tikkasztó nyilakkal szúr a nyár
Végül is, mint aki nagy gondot jól leráz
Döntése születik s indul a fura pár
Találni pártfogót hűvös pince mélyén
Pozsony (Bratislava) közepén vagy szélén

44. oldal

Simítni utakat velük tart C. barát
Nem éppen aszkéta, szerzetes figura!
Alkoholnyelésben tán még a föld porát
Is lepipálná s egy nagy kutya sógora!
(Nem egyszer használta cipőjét, bocskorát
Csésze gyanánt már e korunk nagy doktora)
Aszongya: - Várjunk még, hátha jön N. haver
Jól jön az ő keze, áldatlan gond ha ver!

44. oldal

-Éljen a tőke és viruljon, csuhajla!-
Szökellt ki száján egy ily gazság Sámsonnak
Lenyírta észhaját alkohol-Dilajla
Ezért e szavak, mik oly furcsán hangoznak
Ily komoly szájból, mely oly szilaj talajra
Épített mindig és hadat fújt Mammonnak
Annak, mely úrrá lett rajta is immáron
Nemcsak a kritizált nyugati „hínáron“

47. oldal

-Köszöntlek ujból, ti virágos réteim
Hetyke kis hegyecskék, parányi völgyekkel!
Kanyargós Rima-ág, kalandos éveim
Erdőkből körítés, sértetlen őzekkel!
Itt őrzöm legdrágább teenager-képeim
Elfáradt szívemnek ily szerény közeg kell!
Ez az én Mekkám és hűsítő patakom
Lelkemnek mennyország, testemnek kacsacomb!-

47. oldal

Kiskutya-körökben jó szokás régóta
(Tudjuk, hisz naponta hallható s marasztalt)
Szikrákat okádni arra, kit szép nóta
Illetne inkább és kíséret malaszttal
Békében sétálót ugat meg s béklyót a
Nyelvére nem tesz, míg veszélyt nem tapasztal
Magának inkább, mint annak, kit megugat
S bezárta a gazdi jól a vaskapukat

48. oldal

Rég látott két barát „csörgedez“ feléje
Agyukon nagy sebet ejtett a szesz-puska
Egyikük „melózni utazik el éjjel“
Barátját várja egy bőkeblű fess fruska
Rövid az üdvözlés, László is nagy kéjjel
Szedi a lábait - ropogós galuska
Várja őt sülve az otthon dús, zöld keblén
Ezért hát szaporán lépkedik, nem nyeglén

50. oldal

Ily badar szózatot koholt agyvénája
Bodrinak s csakhamar megkapta a jussát!
Suhintott patának lett legott prédája
Mért is nem tartotta be a kis eb kussát?!
Amíg csak úgy-ahogy állni fog szénája
Nem fogja feledni László hideg tussát
Mert amaz - nem lőn rest - olvasóm sejthette
Átlépvén „határát“ jól megleckéztette.

50. oldal

Ilyen volt többek közt Lusta ur, a félvér
Különben jó ember, mondaná a fáma
„Pálszerű” s fenemód kritikus lény lévén
Tegnapi önmagát elitéli már ma
Posztot kért magának az új Pártban, félvén
Lelép, ha nem így tesz, tőle a Nagy Dáma
(Kissé nagyravágyó, peckes felesége
Létének csillaga, több mint elesége)

53. oldal

Nem Remek együksem, repülni nem akar
Menjen az űrbe a vakmerő madarász!
-Van kajánk, italunk s tetőnk, mi betakar
Minek a bettlihez (nyűgnek!) a badar ász?
Azt, ami nem viszket, esztelen´ne vakardd
Jobb bár a durchmars, de - Bodri így magyaráz-
Láttam már hasmarsot kijönni belőle
Jobb a nagy létben is játszani „pri múre”

54. oldal

Oly magas trón ez, mit ledöntni nem lehet
Szilárdan álló és poéták menhelye
Trón, melyet először Homérosz emleget
S ahol az egyszerű népnek is van helye!
Elég, ha kéri a tiszta bort, serleget
S nem lesz a borrontó pancserek korhelye!
Elég ha issza, mit egy Művész készitett
Így lesz a jó költők melója égi tett!

61. oldal

Úgy éljen ő is mint nemegy felfedező
Előre haladjon bátran vagy merészen!
Ne szolgáljon mint egy eleven legyező
Annak ki elnyomja, tapos a fair észen!
Legyen mint háborgó tengeren létező
Hányatott bárka és éljen meg penészen
Hogyha kell, hagyja ott túlbecsült irháhát
Akkor is kovesse nyíltan a nyílt pályát!

64. oldal

Terve már kész is, csak alkalmat keres még
Olyat, hogy utána megnyalják szájukat!
Kirántott húsokat, barackot, cseresznyét
Emleget sűrűn és elsöprő bájukat!
Mivelhogy azonban nemigen szeretnéd
Még egyszer hallani, mindez mint vág utat
Pozsonyba Lászlónak, olvasó barátom
Nem ismétlem, hiszen fád lehet, belátom

66. oldal

Nem tudta legyőzni e bajt Cyrano sem
Bármily nagy vitéz volt, nő-ugyekben vesztett
Hozzá hasonlóan a nem „bunyós“ hősöm
Is…jól abszolválná a hazugság tesztet
Mindig azt mondta ő - nem úgy mint a Bőzsöny
Mit a szíve diktált. Így akár keresztet
Is vethetett az, ki mellette elhaladt
(Mégha nem is tudott szaporítni halat)

67. oldal

Fontos óra kevés volt még az idő tájt
Emiatt Tatjánát csak ritkán láthatta
E lány, mint France-nál az erény az idős csajt
Teljesen magával ragadta s áthat´ta
Bálványozta, mint egy thaifőldi Suchothait
Ámbár karjaiba egyszer sem zárhatta
Végezte dolgát s ha eljött az éjidő
Éber álmaiban ízlelte kéj´it ő

70. oldal

Ezután minden hét hétfőjén angyalbőr
Indulás sötétben, nem meseországba
Oda, hol Káint farag a rég nem angyalból
Évente több tucat marxista „zöld pápa“
Drótozott kerítés, körítés vad dalból
Idétlen röhögés a béke arcába
Jól ölő rakéták, szupergáz (nagymenő)
Bomoljon az a még tán tiszta agyvelő!

71. oldal

Caesar és Pompeius! De sok az utódod
De persze, a szónak rosszabb értelmében
Kollektív orosz cár, pénz után futó Bob
Bezzeg a nyelvük a fejedbe´ nem fér el!
S azé se, ki gyorsabb volt mint a futóbab
S sokakat lefőzött hősies merszével
Akinek utolsó startja volt Marathon
S holtan rogyott össze a forró salakon

73. oldal

László nagy kanállal ételét nem eszi
Vagyis nem tökfilkó, s nem is idióta
Habár az eszét a szerelem elveszi
S úgy tűnik, buta is, tán, egy idő óta
Olyanná amilyen a „gyengébb” nem teszi
Melyet már érintett nemegy szidó nóta
Mióta Ádámból Éva kivétetett
Ki sokszor pokollá teszi az életet

75. oldal

Így élt, ezt látta már tinédzser szemekkel
Szenvedett tőle, de nem adta meg magát
Gondolván nem könny, de személy, s az remek, kell
Védte a gyengébbek, levertek szent jogát
Tanult, hogy versenyre kelhessen Remekkel
S magasabb szféráknak ízlelje szebb szagát
Úgy tett, hogy semmiből szégyene ne legyen
S kárt - hogyha lehet, egy légyben sem - ne tegyen!

75. oldal

Szolgáljon baltául, hüvelyül nyelének
Hogy eztet beléje beverni lehessen!
S keményen - túltevén hírnevén Pelének
Kitűzött céljának eleget tehessen!
Elérje egyszer, hogy háborút nyel ének
Majd aztán sírjába nyugodtan mehessen!
Jobb és bátrabb legyen a kis Nemecseknél
Van ennél hasznosabb, szentebb s nemesebb cél?

76 oldal

A posztot, mért is ne, elfogadta, s büszkén
De hamar megúnta a csinovnyik-létet
Egy vagy két hét után le is mondott tüstént
Szokatlan helyzetbe hozván a tanszéket
Amely, bár látszólag lenyelte a tüskét
Nem „sztárolta“ többé, bár nem csak evégett
Ekkor létrehozták már a nem „tarka“ SZISZ-t
S divat lett szajkózni ujból a Marx-hasist

77. oldal

Tanárból drog-dealer, diákból drogos lett
(Akkor még javarészt önkéntes alapon!)
Miként a belorusz, jugoszláv, orosz, lett
Úgy marakodtak a mérgezett falaton
A honi gyávák is, s tarolt a gonosz lét!
Többnyire, persze, az aránylag alacsony
Tudású ipsék közt. László tiszta maradt
-Miért is játszanám a narkós szamarat?-

78. oldal

Tavasszal kiszúrta szemét egy hirdetés
Melyben az alábbi mondat állt szót szerint:
-Február végéig konkurzust hirdet és
Nyílt, fair vetélkedést…- Mi? Ez a tót-cseh ring?
Micsoda képtelen hazugságfürdetés!
Utolsó ételem legyen e sós hering
Ha hiszem, amit a bolsi Pravda állít
Fel vagyok vértezve ellene már állig!-

80. oldal

Részemről annyit, hogy SZISZ-lapot redigált
S sikerrel játszotta az elvhű „keletit“
Bezzeg, ha barátok között jól bepiált
Privát szeszkörökben butító levet itt
Azon az oldalon, melyen Kennedy, állt
Sőt, csípte Imrédyt, Horthyt és Telekyt
Kérded, mit keresett az ilyen a Jus-on?
Hát azt, hogy könnyedén libacombhoz jusson!

82. oldal

-Tessék? Mi tetszik? Vagy…-morgott a kottázó
-Semmi, csak gondoltam magamban egyet s mást!
Ez is egy efajta Párt előtt bokázó
Lehet, hisz luxusa majdhogynem eget ráz
A szája, a gyakran s szívesen potyázó
Mintha ezt mondaná: Eméssze, egye frász
A konok, önfejű s nemes lovagokat
Kiktől egy udvari, mint én, kobak okád!-

84. oldal

Miután meglett a szükséges kottázás
Mint szélvész illant el László a papírral
-Most kezdődik csak az igazi packázás
Mert a Lýra élén egy blazírt szatír áll
S azt feltételezni van elég ok (mázsás)
Hogy ez a korántsem blazírt s nem szatír-dal
Hasztalan juttatik be a fess bureau-ba
Ahol is aznap már nem jött más mű szóba

84. oldal

A pénz nem érdekel, nem úgy a glória
Az a még habozó lány miatt is fontos
Egy fényes diadal (győztes sláger) fórja
Talán célba juttat nála is - itt s pont most!
Kegyeit ma még egy más pasira szórja
De majd csak ejti a (nékem nagy kolonc) kost
Ha közös dalunkkal diadalt aratunk
S jó kikötőbe jut hajóorrunk, -tatunk!

85. oldal

Bizony hogy nem a pénz a humán lét sava
Ez csak állatszinten tart fenn s éltet minket!
Bezzeg a Don Juan vagy a Hattyúk tava
Ezek teszik naggyá, széppé életünket!
Van ugyan, akinek öt kövér lúd szava
Szebben és jobban cseng mint minden más kvintett
S a liszt nem ehető híres névrokona
Kevésbé becsült mint az őrölt gabona

86. oldal

Hogyha egy jó augur tanúja lett volna
E párbeszédnek, mely ily kétes véget ért
Inkább elhinné hogy lesz még magyar Zsolna
(S Slota is e célnak szenteli életét)
Mint azt, hogy Hunyadink dalát megtapsolja
S színre engedi a Mefisztó-féle cég
-Nem adhatták volna e posztot vakabbnak
Megtettem, mit kellett, jöhet a szakabrak!-

86. oldal

Ma már elfoglaltak minden fontos posztot
S Fecskét prédikálva szívják a havannát
Nyomják, mint libákba belénk a Marx-kosztot
S egyre többen nyelik, mohón, ezt a „mannát”
Félvén a fenyítő, jogfosztó riposztot
Ha a békanyelést netán megtagadnák
S magamról mit mondjak? Egy oly lányt imádok
Akinek hite már molyoktól kirágott

87. oldal

Lászlónak még több, mert nem illik a zabla
Annak, ki magától is húzza az igát
Az ilyen pacáknál nem használ a blabla
Mert nem hatol nála a szívig s agyig át
Látszólag védtelen, mint egy búzatábla
De szilárd is László, mint egy nagy hegyi gát
Beveri szegét ott, ahol beverendő
(Általunk ezért nem bántandó, verendő)

89. oldal

Úgy érzi, sohasem állott még ily távol
Senki más embertől, mint éppen őtőle
Földreszállt angyal e álomszép diktátor
Vagy tán a pokolban ringott a bölcsője?
Nem tudott kiszállni e kérdés-hintából
Mely mindig vele volt, járt-kelt, sülve-főve
Miért nem ugrik már le róla? Nagy talány
Tudója az Isten (vagy még ő se talán)

91. oldal

-Maga az egyetlen, aki még nem táncolt
És hogy már nem is fog ma, az szinte biztos
Úgy ül itt, akár egy örömtől elsáncolt
Komor, ránk állított, csalafinta biztos!-
-Vagy egy Prométheusz, erősen leláncolt
Embernek s istennek egyaránt aristos
S mégis, mit tett vele egy régmúlt groteszk kor!-
Melytől a mai sem marad el. Professzor

91. oldal

Kösse fel gatyáját s csináljon valamit
Vagy talán ezeknek akar adni előnyt?
Ezeknek belseje kőkemény dolomit
Azt hiszi, nem fogják csellel hagyni el önt,
Ha már így habozik - de minek tolom itt
Szavaim szekerét. A méreg mely elönt
Úgy mint már nemegyszer, hallgatásra késztet
Nos, inkább vigadjunk, amíg tart a készlet!

92. oldal

Nem fogom követni, lesni minden útját
Esőben, viharban, úton és útfélen?
Dehogynem! Még most is tüzes áram futj´át
Minden kis tagomat, s fogja is, úgy vélem
Amíg csak nem leli meg a maga kútját
(S én a várt ugrását baj nélkül túlélem)
Felőlem akár már most is ugorhatna
De ahogy ismerem, várat még, a satnya!

93. oldal

Futni már nem bírt, de a könyvek maradtak
Éjt nappallá téve tanult s okosodott
Ebben lelt vigaszt az élettől faradt tag
Ki, bár begubódzott, mégsem dohosodott
Jól értesült korok hiába károgták:
-Aki nem fizeti a Marx-drogos adót
Az nem fog kelleni az állambácsinak!-
Őt jobban izgatta Sorel meg Rastignac

94. oldal

Lászlót vas szabályok teszik majd próbára
Kb. egy hónapon belül, vagy másfélen
Megtudjuk, mi lészen az igaz szó ára
S hogy próbál Hunyadi megélni kardélen
Mielőtt gondolnál halálra, kómára
Vagy ott látnád hősöm már egy sziklaszélen
Meg kell nyugtassalak - nyugi, nem hal bele
Abba, hogy nem tendál lelkesen bal fele

95. oldal

Erről volt szó a kis rögtönzött gyűlésen
No persze, teljesen más beállítással
Biztatás történt, hogy ki-ki mint nyúl résen
Legyen, ha kérdezik, s fád realitással
Számoljon, ha netán nagyot mond, fűrészen
Táncolni akarván, vagy beáll ittasan
Szidni a komor, ám dicsérendő jelent
„Melynél nincs s nem is volt szebb és jobb idelent“

97. oldal

Mindenki figyelt, de László csak látszólag
Sőt, talán végképp nem, ahogy őt ismerem
-Engem ne okítson jóra egy párthólyag!-
Gondolta magában kapatos misterem
Miközben magának, Hunyadi Lászlónak
Álmodta férjesen Táňát s a kis terem
Ahol a gyűlés folyt, szentélynek tűnt neki
Amíg ment a duma, amíg egy Csetneky-

97. oldal

Nem lett meg egyik sem, mindkettő elillant
Akár a szélvész, mely cserben hagy romokat
Eloltá Tatjána pár szóval a villanyt
Amely még pislákolt Lászlónak s homokot
Szórt széjjel reményi rétire - ez villant
Sebesen egyán át, mikor már szavakat
Mérlegre tenni is tudott és fejteni
Egy maradt szerelme kapcsán: felejteni

98. oldal

-Rosszul!- Jó, beírom. S most pedig azt fogom
Ha nincs ellenére, sőt, kéri s óhajtja
Amivel, úgy érzem, majdhogynem tartozom
Önnek, ki iskolánk polyglot Mozartja
Annál is inkább, mert én bizony narkózom
(Szívom a Párt-hasist) s Önt csak a Jó hajtja
Mondja meg, hány nyelvet ismer s én beírom
Hadd legyen valami jó is e papíron!-

98. oldal

Majdnem egy hónapig dolgozott a talpa
Többek közt művének keresvén kiadót
Spanyol Pizarrók közt Inca Atahualpa
Okozott hajdanán ekkora riadót!
-Ő, aki nemhogy nem lépett be a Pártba
De még becsmérli is a bizánci adót
Azt meri remélni, hogy művét kiadják!-
Méltatlankodtak a Husák-párti atyák

99. oldal

Letett hát erről a tervéről azonnal
És regényt fordított (egy spanyol írótól)
Lelkivel igen, de anyagi haszonnal
Itt sem dobta meg őt a strapabíró toll
-Hasztalan, mint csörtét vívni szélmalommal
Korrekt döntést várni egy korrupt bírótól!-
Mondhatta magában az indexre került
Író s fordítója, a két „elvetemült“

99. oldal

Ezt persze a „mérce“ adta a tudtukra
Ott állt a papíron, szilárdan bevésve:
-Nevezett Hunyadi nem és nem fut lyukra
Bárhogy is nógatjuk, fusson, és nem késve
Nevezett ott, ahol ülni kell, juszt ugrál
Ahol meg ugrani kéne, ott megkésve
Tesz ugyan egy lépést abban az irányban
De aztán meghátrál, mint a sach Iránban

100. oldal

Szeptember elején aztán be is vonult
Egy évre, Prágától nem nagyon messzire
Zimankós reggel volt s - úgy mint az ég - borult
Hunyadi Lászlónak feledni rest szíve
A feje, kezei, mindene lekonyult
Egy szóval, padlón volt a kereszt fess híve
Gondolta, majd feledteti a hadsereg
Azt, mit elrontottak a civil pancserek.

101. oldal

Nyugatra tartott hát, úgy huszadmagával
Ahogy már említettük volt az imént is
Elég nyugodtan, bár nagyon nagy kanállal
Nem fog ott enni s a szívén egy tízcentis
Kődarab jelezte azért, hogy Táňával
Sem volt még teljesen rendben e biz´ nem kis
Sőt, nagy reménysége a magyar nemzetnek
Ki semmit, ami jó, nem szól le s nem vet meg

101. oldal

Lászlónak amúgyis hullóban volt vala
Régóta hajzata, ezért majd´ kopaszon
Maradt - óh, Istennek szárazra vont hala
Hogyne dühöngtél vón ott e hajlopáson!
Mint széles tengerre kisodort gondola
Úgy néztél ott s akkor árván ki s Maupassant
Nem rólad mintázta volna a Bel Ami-t
Hogyha ott kereshetett volna valamit

101. oldal

Resti meg nem volt, csak szektoron kívül
Oda meg kezdetben nemigen járhattak
Bizony, hogy csehül, sőt, baszkul, északírül
Érezhette magát a több mint százhat tag
Merthogy állandóan csak azt kapták hírül
Mi ellen, ha nem is tevőleg, lázadtak:
-Éjjeli hajsza lesz, lajhárok, riadó!-
Bömbölte nemegyszer a Szafari- adó“

102. oldal

Azt várta, szóval, hogy érdemi jeléül
Prágába helyezik - merthogy oly nagy nyelvész
Hisz egy kis faluban félő, hogy elévül
Hatalmas tudása, megkopik vagy elvész
Egy világvárosban biztos´ kielégül
Rohanna is oda mindjárt, mint a szélvész
Csak oda küldje őt a zöld kupaktanács
Mondván, Šumavára mások utazzanak!

104. oldal

Nos, ami a híres fővárost illeti
Azt mások kapták - ő egy távolibb helyre
Utazott leverten, nyugodtan s hülve ki
Miután átkokat szórt nemegy rest fejre
Délre, a határhoz, hol vastag hó lepi
Tavasszal is még a világot. Nem Zaire
Őserdejének a szívébe, hanem más
Jéghideg közegbe űzte a honem, mars!

104. oldal

Így szólt a kis hékás, majd el is hallgatott
.
Merthogy legyűrte őt a nem elit élet
No meg a féldecik - megivott vagy hatot
Mielőtt elterült s mára semmivé lett
Csak reggel lesz megint izgága, zaklatott
Ez a máskülönben finom, szelid lélek
Kinek több priusza volt már, mint hajszála

108. oldal

Ahonnan végülis nagy nehezen megjött
Épen, sértetlenül a kopott Rossija (orosz
gyártmányú tranzisztoros rádió)
Hurrázva fogadta ez éjjeli baglyot
A szürke kaszárnya Paolo Rossija
Hisz mi vidíthatna jobban egy hun foglyot
- Ha már nem egy leány hullámzó popsija -
Mint az éter hátán lovagló magyar szó?

108. oldal

Gyűlölni kezdte már a szürke közeget
Amelyben semmit sem tarthatott vonzónak
Utált ott mindent - a földet, a bősz eget
Nem tudott örülni se jégnek, se hónak
Esténként nem tudta megállni: - Óh, egek!
Mért van, hogy egy nap itt sokszor majd egy hónap?
Hogy élhet az ember ily alpári szinten
Pláne egy efféle díszkanári, mint én?

108. oldal

S Hunyadi? Lepaktált a nagy Rettegettel!
Csodálkozván kissé jelleme bukásán?
Vagy mint ki rátarti legyet heseget el
Hogy az egy több napja rothadó rút kásán
Landoljon inkább vagy másfajta eledel
Vonzza őt - mondjuk egy Rudolf vagy Rúth hátán!
-A társaságodnál százszor jobb a magány
Ezért hát hagyj békén, s menj már, te vad vagány!-

109. oldal

Ha már - mint Pilátus elvtárs a krédóba -
Egy hozzá nem illő kontextusba toppant
Maga a kaszárnya - három vagy négy szoba
Puszta kinézésre nem volt rút se rozzant
Csak rendeltetése és nem kevés joga
Miatt volt nem kedvelt, sőt, utált is, roppant
Hogy mi tarkította itt a bolhás létet?
Gyorsan ledarálom s aztán tovább lépek:

112. oldal

- Az ám, egy levelet. Kardinális ötlet!
Nem más mint szalmaszál már-már fuldoklónak
Halálra ítéltnek még egy sertéskotlett
Dupla zabporció lelövendő lónak
Jobb, mint az Ámor-diktálta, az okos tett
S távoli hajónál a közeli csónak!
Ezért azt javaslom: maradj inkább veszteg
És menj vacsorázni, ´sz itten jókat esztek!-

113. oldal

Egy lépés előre, majdan kettő hátra
Balra át, jobbra, majd egyenes irányban!
Ne tessék beszélni, fogják be a gyatra
Mocskoló szájukat - itt csak egy irány van
Csak egy az igaz tan, nincsen szükség hatra!
Környékez, üldöz ez egysíkú, silány tan
Mígnem vagy meghajlandsz´ s behúzod a farkad
Avagy jól megnézhedd lábadon a sarkad!

115. oldal

Rátapos mindenki, ki csak kicsit számít
Törtető, esztelen s annak fia, borja
Kit nem egy szép leány fitos orra ámít
Hanem egy más borjú haramia fórja
Nyögve, de nyeli a rohadt pártszalámit
S az életszekerét sárfészkekbe tolja
Mígnem a pokolba gördül a szekérrel
Mit tőle zord Plútó famulusa kér el

115. oldal

Ki lesz a befutó - én vagy a dalia
Akivel most hetyegsz, már tizenöt hete?
Egy magyar disszidens (művész és pária)
Tenálad, mélyszlovák honleány, győzhet-e?
Büszke Afrodyté (és anti-Thália)
Írd meg, hogy ki lesz e nagy párbaj győztese!
Ha a riválisom, félreállok, ne félj
Hagyom, hogy őnála főzzél, mossál, kefélj!-

116. oldal

Sámuel szerint L. túlontúl ingatag
Ahhoz, hogy egy ily „szent“ helységben szolgáljon!
- Mit akarsz elérni, te csalafinta tag:
Talán azt, hogy magam halálra dorgáljam?
Hogy sírba vigyenek a barnaszín szavak
Melyektől nemcsak a bunkó hadosztályom
Visszhangzik immár, de tán az egész város
Vimperk, a nyugati „fritzekkel“ határos

123. oldal

- Ami jön, majd eljön - gaudeam igitur!
Jelenleg nincs veszély, jó kezekben vagyok
Nemde, Alter Egóm? Ébresztő, kibic úr!
Nézd, a hold világa milyen szépen ragyog
Elbújhat mellette minden báli ficsúr
S még a szexbombák is - kicsik, törpék, nagyok!
Mert mi hozzád képest, óh, egek vándora
A Föld összes lénye, kevély Nagy Sándora?

124. oldal

Biz´ nem egy lányálom, ami itt látható!
Vagy talán éppen az? Ki tudja? Én biz´nem!
Egy olyan lebujtól vajon mi várható
Amelyben nincs madame, sőt, sajnos, egy miss sem?
Mindenütt csak mister (ifi és nagyapó)
Ezekkel kell itten osztoznom, betliznem!
Volnék bár okos görl, kokott vagy kurtizán
Még vonzó is lenne ez a sok partizán!

127. oldal

- Bizony, e hajlékban semmi sem lányálom
Legfeljebb mi, akik itt űzzük az ipart!
Jobbat nem mondhatok, bárhogy is sajnálom
De majd megismered te is e kvázi szart
Mely miatt kihullt már nemegy ősz hajszálom!
Életben úgy-ahogy csak az a gázsi tart
Amit a fater küld - nagy fej s így csodálom
Sőt, mi több, nem tudom, való vagy blőd álom

128. oldal

Egy hónap multával végül is így szóltak
Azok, kik felette valának Lászlónak:
- Elvtársak, velünk biz aztán jól kitoltak
Hogy ezt az ájtatos fickót, ki gyászlónak
Illene inkább és kitől kik fiksz-holtak
Is jobb katonák még, nem kapták más zónák!
Ily szégyent ezredünk nem bír fitoktatni
Menjen a pokolba inkább hit-oktatni!

129. oldal

Hála a pénznek, mit ügyesen sikkasztott
Elélt egy hónapig eléggé jó szinten
A nyarat azonban, a forrót, tikkasztót
Nem éli sajnos már le e bunyós itten
Dühössé tette a mindenben sikk kasztot
S hol kötött ki majdnem? Jó ropogós sitten!
(Főnöki orr elé szórt vagy törött borsért
Senki sem reméljen Mercedest vagy Porschét)

132. oldal

László is tört, bizony, és nem is kevésszer
Egyszer úgy reggeltájt toppantak be hozzá
S szobáját hogy lelték? Piszokkal, penésszel
Szétdobált ruhákkal tarkítva. Se hossza
Se széle nem volt a: - Maga mit merészel ? –
Hallatlan, szobáját kosszal hogy megossza!-
Fajtájú felkiáltásoknak s átkoknak
Mire ő ezt mondta csak: - Minek átkoznak?

133. oldal

Igen, egy nemnek itt híját tapasztalta
Nem ama nemnek, azt használta elégszer:
- Nem, nincs már, elfogyott. Nincsen tapasz, balta
Se lapát, se villa, se könyök, se vegyszer! –
Ki hozzá belépett, szinte csak ezt hall´ta
Szájából: - Nem és nem! - s látta, hogy nem viccel
Egy nem itt azonban nem volt képviselve
Mármint a női s így nehezen viselve

135. oldal

Szüleim munkában, csak a főztje van itt
Anyámnak, vigaszul elgyötört gyomornak
Lencse vagy kaviár, friss kenyér vagy avítt
Nem oszt és nem szoroz egy komor szobornak
Nem számít nékem se: Bécs vagy Uzapanyit
Kunyhó vagy palota, nyomor vagy komornák
Ami kell, egy duó: szabadság, szerelem
Az egyiken vagyok, de sehol nem lelem

138. oldal

Öt napig vesződött ezen meg amazon
Csűrve és csavarva problémát, lelki bajt
Megunván téged is, kis palóc Amazon
Csitítni próbálván a számos belvihart
Javítni valamit a túl zord tavaszon
Végül így dőlt el a kemény védelmi harc:
Úgy döntött, felül egy buszra vagy vonatra
S utazik Fincre s ott felönt a garatra

138. oldal

Még jó, hogy közeleg Kanada, Montreal
Az év eseménye Jannak, Pálnak, Bessnek
Véle jobban múlik majd ez a szoc-reál
Habár a versenyek főleg éjjel lesznek
A napi programom biztosan fejre áll
Ám mit számíthat ez az amúgy is restnek
Az amúgy is gyenge, nem jó hoplitésznek
Okozzon gondot ez a sok Marx-vitéznek!

142. oldal

Látván ezt Biss Medárd s gondolván előre
Jelen volt, persze, mint szükséges kisérő)
Megsejtvén ezt, szóval, Lászlóék fegyőre
Amilyen kicsinyes, gyermekes kis héró
Volt s semmirekellő (amolyan cseh Gőre)
Ötölés-hatolás, unalmas kitérő
S hosszas vádaskodás helyett így fakadt ki:
-Conductor maximus, comandante Hladký

147. oldal

Néki egy aduja volt csupán, egyedül
Hatalmas tudása, sok nappal jutalma
Nem az, hogy úgy beszél, furulyáz, hegedül
Ahogy azt diktálja kétes úr hatalma
E tömegben, bizony, ő nem volt elvegyült
Többek közt erről tanúskodott az alma
Matertól származó káderlap, jól tudjuk
Mely az ily helyekre oly gyorsan és úgy jut

150. oldal

A doki altiszt volt szintén és levente
Úgyhogy hamarjában átlátott a szitán
-Ne legyen a Földön többé naplemente
Hogyha te rokkant vagy sérült vagy, faszikám!
Egy csinos fruskának vagy boldog kegyeltje
S lovagolni támadt gusztusod (a cicán)
De azért kiírlak egy napra, te ledér
Ám aztán legkésőbb éjfélig itt legyél!-

151. oldal

Nem ülhet s dolgozhat alatta akárki
Ezért csak szemének hisz a nem boldogult
Akkor lesz, bizony, csak megnyerve a parti
Ha őt is meggyőzöd (e kissé zord Mogult)
Ha ő itt eltemet, senki sem kapar ki
Imádkozz, ne legyen ellened elfogult
Marx Ikon a neve s fura egy figura
Vagy húsz tintanyaló nem túl hercig ura!-

153. oldal

Villant át Lászlónak agyában Beleden
Mikor a nem vágyott eredményt fogadta
-Megírták, jobb lesz, ha ad tempus feledem
Inkább a külügyet, annyira ebadta
Szorult a patthelyzet eme vad feleden
Glóbusz! Hát finito, oublié és basta?-
Oda a pazar poszt, be kellett látnia
Hiszen így válaszolt a Pártnak lágy fia:

155. oldal

- Az Ön felvétele most nem aktuális
S nem is lesz az hamar, ezt megjósolhatom!
Mert e kétpólusú, hideg és brutális
Megosztott világban bizony nem sok haszon
Várható attól, ki szégyell, sőt utál is
Csak kivetnivalót találni a NATO-n
Csehszlovák létére! Ezért hát kár, vale
Tekintse az ügyét ezáltal zárva le!-

155. oldal

Ennek szellemében vasárnap misére
Ment Hunyadi László, hetykén s szenvtelenül
-Tegnap még a külügy magasztos vizére
Akart behajózni, flegmán s szemtelenül
Pedig a sok Lenin s Marx Károly-klisére
Mindig is köpött és nem élt elvtelenül!-
Így érvelt, látván őt, egy piti besúgó
(Serényen dolgozó és gyakran berúgó)

156. oldal

Nem juthatnak szóhoz, csak azért mert hisznek
Nem a marxizmusban, de valami másban
Hátat fordítanak posztnak, Pártnak, SZISZ-nek
S Antikrisztust látnak a négy vörös ászban
Nehéz búcsút mondván magas rangnak, tisztnek
Megélnek szerényen bármily kis állásban
Hogy az ő szent hitük csalás és ámítás?
Ezt bebizonnyítani nem könnyű, nem vitás!

156. oldal

Mondom, hisz hitem már régen nem hiteles
Gyúrható tészta lett, valóságos torzó
Idővel ebből is ópium, gitt, veres
Kokain lett bizony, józan észt elorzó
Hangzik a: Mily álszent! Kopott a hite! Les!
Mindenfelől s egyre szélesebb a korzó
Melyen a csak pénzimádók közlekednek
Élő cáfolatj´i, Marx, elméletednek!-

157. oldal

Igen ám, de ha ezt hiszem és gondolom
Hogy fogok tanítni itt az iskolában?
A jobbik énemet mintegy elhantolom
S egészen más leszek, mint aki korábban?
Mert korántsem mindegy, hogy melyik oldalon
Áll a szegény polgár a Föld e honában
Főleg nem vidéken, és megint elmenni?
Anyám is azt mondja: Gondold csak el, mennyi

157. oldal

Mekkorát tévedett a kedves matróna!
Merthogy a környéken egy hely sem volt üres
Vagyis Lászlónak is csak akkor lett vóna
Ha nem jár templomba, s nem oly „antiveres“
A tanári állás, bizony, tiltott zóna
Az ilyen embernek s jobb ha másutt keres
Magyarázatra sem volt László méltatott
Hogy az iskolákban kosarat mért kapott

158. oldal

Ez az úr ellenállt - egykor, a náciknak
Legalább ezt mondta egyszer egy gyűlésen
- Ma már a nácik is becéznek, bácsiznak
Sőt, még táncolnak is előttem, fűrészen!
Apage, szakadár! Mi? Szekták és schizmák?
Nem kérek belőlük! Nálam itt hű lészen
Mindenki az ügyhöz, amit képviselek
Ti álljatok ellen mostan, volt überek! –

163. oldal

Akarod tudni, hogy kábé mit gondolok
A Lenin-ihlette csalafinta show-ról?
- Akarom, de nem itt. Nem túl okos dolog
Itt s most szónokolni, magas hintalóról
A gonosz Mihalek, nézd csak, hogy andalog
Bámul, hallagatózik s tintával sem spórol
Fogadni mernék, hogy szavadra kíváncsi!-
-Most aztán füleit kapcsolja ki, bácsi

164. oldal

Mert olyat hal, mitől tán még bekakil is!
-Elég!- így Marcsa és oldalra húzta már
Vízszintes helyzetben legyél ily agilis!
-Mondta, mert tudta, hogy rosszabb mint húsz tanár
Mihalek Gedeon s segített olybul is
Hogy pimasz tervei voltak e bús, fanyar
Vitézzel máshelyütt - bent a szobájában
Húzta is volna már be a hodályába

164. oldal

Marcsa biz´nem ilymód´képzelte az éjt el
De beletörődött - mit lehetett tenni
Egy ilyen elkábult, szesz által herélttel
Aki, ha akarna se, tudna elmenni?
Nem háborgott tehát, beérte kevéssel
Gondolván, jobb mint a semmi a szemernyi
Zokszó csak amiatt jött ki e klassz lányból
Hogy néki kevesebb jutott a paplanból

165. oldal

Serényen sütöttek, főztek és kevertek
Sürögtek-forogtak akár a motolla
Nem úgy mint a tőlük sokkalta levertebb
Végvári vitézunk, a gyakran mogorva
Az elfoglalt lányok (bölcsek s jól neveltek)
Hagyták hogy lapuljon, mint nyúl a bokorba´
S már majdnem elaludt László a fotelben
Amikor megjött a hiányzó hat ember

165. oldal

Egyszer egy szombaton történt, hogy elázott
S Ra beszéde alatt...végigdőlt a lócán!
Mire az istennő (úgy tűnt, megalázott)
Dúlt s fúlt haragjában, mint egy nőstény-Wotan
S noha nem történt már hasonló gyalázat
S „piciny“ maradt László eztán mint egy csótány
Imidzsét a nőnél végleg eljátszotta
(Amilyen balga volt s több mint hottentotta)

167. oldal

Gondolhatta belül, magában az ürge
László frissen készült oklevele láttán
-Egyirányú passzus legyen a nagy űrbe
Néked e gyenge jegy, te Etele-sátán!
Imhol a nagy lapát, avanti, csücsülj be
S repülj, pokolfajzat, a fellegek hátán!-
Ezt látszott gondolni magában Mihalek
Oklevélosztáskor. S a losonci balek?

168. oldal

Hogyha ő befogad, akkor itt maradok
Annyira szép ez a pokol- s égadta lány!
Nélküle túl forró, szuperszáraz a dokk
Melybe behajóztam, s életem hasztalan
Mi több, értelmetlen eme elmaradott
Kopottas városban, ittlétem tárgytalan
Sorsom ma eldőlhet, ezért bekopogok
Nem pedig továbbra is itt kint topogok!-

168. oldal

Lefeküdt Hunyadi a nagy Radka mellé
S oly pazar passzban volt, mint soha azelőtt
Félénken szörfözött a vadmacska mellén
Türelemre intvén a sperma-haderőt
-Ettől nagyobb öröm, Zeusz, vajon kell-é?
S te, nem pogány Isten, ennél szebb legelőt
Melyik más hűséges, jó juhodnak adtál?
A kanál rég megvolt, s íme, itt a nagy tál!-

169. oldal

Munkába ment, vagyis (kétszer is) ezt mondta
S hitte is meg nem is az enervált László
Túl hamar hagyta őt ott a fess szex-torta
Nem sok jót várhatott e gyors elválástól
Egy napra nyílt csak ki néki a mennyporta
S máris búcsúznia kell a nagy varázstól?
Ámor - érezte bár még nem tette szóvá -
Egyszerre tette őt lová s Otellóvá

169. oldal

Mert nem ismerte fel benne Rómeóját
Hiába szorgoskodott László s támadott
Kérdezte mind többször, messze tőle hol járt
Kivel, ha nem vele, űzzön el bánatot?
Még vagy két hónapig bírta ródeóját
A vad Ámor-lóval, követte hányatott
Szívvel az előtte nagy iramban futó
Szerelmét, mígnem a jéghideg őszutó

170. oldal

Várnia kell, amíg jön egy más, új korszak
Mikor tán néki is több joga fog lenni
Nemcsak a söpredék, asztalról hullt morzsák
S mit a jó káderek szoktak kiöklendni
Jut néki, hisz ez a régóta dúlt ország
Elvégre övé is - minimum egy kendnyi
Jogokat akar, mint minden más nem mogul
Amíg ez nem lesz meg, eltűnik, elvonul

176. oldal

Pillantsunk, mi bölcsek, egy pár évvel hátra
Mi történt Lászlóval ama bús tél óta
Miután - nem jutván ottan ötről hatra-
Búcsút vett Prágától a nemes zélóta
Aki köp mindenre, ami hamis s gyatra
Piszkos, alávaló avagy idióta
Nem pedig őszinte, maradandó s igaz
(Hanem egy nagy rakás mocsok s útszéli gaz)

181. oldal

Szabadon mondhatom, mindazt, mit gondolok
Átkos öncenzúra, önnönkontroll nélkül
S ez pedig, barátom, hogy milyen nagy dolog
Te tudod legjobban, ki cinkos pribékül
Úgyszintén nem szolgálsz annak, ki sárba lök
Sőt, ellenálsz neki, gyengén vagy vitézül! -
Ezt írta L. a volt házigazdájának
Kit szintén nem nagyon csíptek a fád lányok

182. oldal

Jogokat formált ő Lászlóra, ki hinné!?
Pedig az többször is nyíltan aláhúzta:
-Addig míg utazni nem tudok ki innét
(Merthogy nem engedi azt a galád muszka)
Vagy amíg nem sodor nálad ifjabb gynét
gyné - nő (ógörögül)
Utamba az Isten, Óz vagy Zarathustra
(Ha nem is túl szépet, legalább nem kábát)

184. oldal

S László mit tehetett? Tűrte, amíg bírta
Remélvén megnyugszik a „matróna-vulkán“
Kezes lesz és szelíd ismét mint egy birka
Néhány nap, vagy egy-két, három hónap multán
Ezután azonban körül-belül (cirka)
Így kellett hogy szóljon Istenhez feldúltan:
-Lám, eme vélt juhod, Uram, hogy ócsárol
S becsmérel más hívőt, vall a mély tócsáról

187. oldal

Ezennel véget is vetek a retrónak
S igérem, eztán csak előre tekintek!
Ha nem így cselekszem, félek hogy megrónak
Már az itt mulató tisztes nevenincsek
Teret és figyelmet a nagy dáridónak
Melynél nem volt, nem lesz s a jelenben sincs szebb!
Dícsértessék az Úr sült s főtt állatkertje
És a becsípettség minden áldott perce!

188. oldal

Térjünk még fiához vissza, Szaniszlóhoz
Ez lett tehát a sok fáradság jutalma!
Mert ugyan mi kellett? Nem sok, tán égy lóhossz
S ma már a birtoka Isten szent nyugalma
Bocsánat, lektor, de alig jutok szóhoz
Biz, ha szent igaz is és nem hazug álma
Sokunk-, nem Marxoknak, mégis megborzadunk
Mert a kaszás ellen nincs jó, csak torz adunk!

189. oldal

Mert kopott immár az egykori friss szépség
Az arca csupa ránc, mint egy gyűrött kendő
Íme, az Idő, a kegyetlen, így tép szét
Mindent mi eföldi, emberi, esendő!
Legyen bár angolszász, hindu, finn vagy helvét
Szétesik Bardot-fej és otromba bendő!
De hogy a legfőbb jót is ily balsors várja?
Nincs bús komorságban e mondatnak párja!

190. oldal

Művunknek elején szóltunk már futólag
Arról, hogy a két jó szülő, és jó homo
homo – ember (latinul)
Rossz házasságban élt együtt. Most utólag
(Van reá ésszerű, pozitív ok csomó)
Ismét felhozzuk ezt, merthogy, lám, két hólyag
Két elbizakodott, csak jó szekért nyomó
Azaz nem rossz ember is épp erre készül:

191. oldal

Ott fejeztük be, hogy fából vaskarikát
(Kettőből egyet) sikerült fabrikálni
Két szelíd lóból egy elég vad paripát
Vetetttek a Földre eme rossz frigy árnyi
Sajnos, e nemigen kívánt, alpári, fád
Sötét varázslatot nem lehet kizárni
Egyetlenegy frigynél, így Lászlóéknál sem!
Nem árt konstatálni e korántsem álszent

191. oldal

Gondoljuk mi, vagy én, az Igazhitűék
Hogy fél év sem tel´el s ez a világ romba
Porba fog omolni s nem marad egy tű, ék
Nitrogén-, glicerin-, szex- vagy szódabomba!
Az Isten nem hagyja tovább csűrjék, nyűjék
Szent lakát olyanok, akik csak suttyomba´
Merik, ha merik is egyáltalán, nevét
Kiejtni s habzsolják Sátánnak a levét!-

192. oldal

Álljon meg a menet! Miféle fertőzés?
Erről még nem esett szó eme riportban
Volt egyszer - bár ne lett volna! - egy mérkőzés
Melyen nem volt hiány hangos gól-sikolyban
Amelyen Barnabás futott mint egy őz és
Tündökölt védői, csatári mivoltban
Jól érezte magát testileg, agyilag
De aztán összedőlt számára a világ!

194. oldal

Ő maga olvas majd sokat, ha engedi
Szűkmarkú ideje s a négy hangos lurkó
Életét sokáig „külföldön” tengeti
S a város, ahol él, nem egy Acapulco
Magyar szó Mártonban ritkán melengeti
Másféle jót viszont bőven kap az Úrtól
A három fivérből ő az arany közép
Ezért is szereti, tiszteli a köznép

199. oldal
— 04 —

Dávid és a pangó óriások – Szvit

Zenés életrajz öt tételben. A rész a nyolcsoros szemelvények után, külön lapozható formában jelenik meg.

Dávid és a pangó óriások – Szvit

Nyitólap

DÁVID ÉS A PANGÓ ÓRIÁSOK - SZVIT

avagy

ZENÉS ÉLETRAJZ ÖT TÉTELBEN
(1. Tavasz, 2.Nyár, 3. Ősz, 4. Tél, 5. Ismét tavasz)

Személyek és kórusok:

Béla ( Szendrei Béla - Hunyadi László legjobb gyermekkori
barátja) - tenor

Elb. (Elbeszélő)
- bariton

Lász. (Hunyadi László)
- tenor

Hiv. (A spanyol korona hivatalnoka)
- basszus

Mat. (Matrózok kórusa)

Töm. (A Magellánt és társait búcsúztató tömeg)

Megjegyzés: Az elbeszélők (pontosabban mondva „eléneklők“) lehetnének akár
többen is (például minden tételhez más, hogy így is érzékelhető legyen az
idő múlása).
Dávid és a pangó óriások – Szvit

1. tétel: GYERMEKKORI KÉPEK - Tavasz 1956 (Kőhegy, Felvidék)

1. tétel: GYERMEKKORI KÉPEK - Tavasz 1956 (Kőhegy, Felvidék)

a/ Bevezetés - zenekari darab

b/ Az ember tavasza

Béla - Prédára vár bár a vadkan, mégis csodás
Erdőnek pár ága pattan, tán közeleg a fő fogás?
Hallgassd a csendet, hogy majd jól halld a suhanást
Soha nem fogsz tán látni többé ily csodát, soha mást!-

Elb. - Így szóla Béla s ásított egyet szeliden
És vele volt a kis László, jó puha lábbeliben
Látványra vártak erdő csendes ölején
Többet már nem is kotyogok szóval bele én!

(zenekari részlet)

Elb. - Máskor e páros máshelyütt űzte idejét
A folyónak csábos partján, vagy ott volt a csuda rét
Erdők és rónák, kertek, mind-mind pagodák!
Örömök, könnyek, hahoták - régmúlt üde lét!

Így éltek ők s velük százan még a helyen
Nem volt ripők, korcs e század, ess hamar túl e
kételyen!
Jók voltak még ők, ártatlan kis haramiák
Az a száznál több ember, óvodás, marcona diák!-
Dávid és a pangó óriások – Szvit

2. tétel: TEENAGER-DALOK - Nyár 1968 (Feled)

2. tétel: TEENAGER-DALOK - Nyár 1968 (Feled)

a/ Átvezetés, Verne-fantázia és Magellán búcsúztatása

Elb. - Gyors léptekkel haladt az idő
És László nagy lett, bár még nem nemzeti hős
Jelentkezett már nála Cupidó
Habár még nem volt szexre lázító

Ellenben telt volt feje másmivel
A számos könyvvel, melyeket olvasott
Elhagyta száját nemegy da, sí, well
Mikor jó tettet jóvá hagyott

Felfedezők és tengerek, kalandok, nagy tusák
Halál vagy győzelem, nemes hős ifjuság!
Veszély és félelem, sötét ármány, talány
Viszály, megbékélés s nem céda lány (2x)

Így jutott el, Vernén keresztül L.
Ahhoz, kit oly hőn tisztelt s szeretett
Becsült, csodált s írt csak nagy betüvel
S készített néki arany keretet

Magellán volt, a hős hajós, ki szembeszállt elem
Rossz máj és gőg ellen, s kit nem várt győzelem
Ki mégis győztes volt, egy áldott nagy vitéz
Sőt, még tán zseninek is mondható (2x)

Hiv. - Messzi útra indul a hajó
Veszélyek felé viszi népünk fiait
Adassék nékik pár buzdító szó
Hogy bátran állják az út kínjait!

Mat. - Mi vár reánk? Egy új és vad világ
Küzdelem éjjel-nappal, unalom!

Töm.- Éljétek túl, ti bátor daliák
Teljesedjék a nagy álom!

Hiv. - Hogy körbejárd a földgolyót és új utat találj
Halál ne rémítsen, ne bennszülött, maláj!
De állj ki minden kínt, ha kell, ne tétovázz
Buzdíts is másokat, te légy az ász! (2x)

b) Carmen perpetuum (Rimaparti esték)

Lász. - Sok virág virul a réten
Még több benn, szívem peremén
Túltesz bombán és söréten
Hiszem, mit most énekelek én!

Legyen eme dal csalétek
Melyre ráharap a remény
Ne legyen az erény vétek
S ritka, mint az ötös nyeremény!

A lottón, óh, a lottón óh
A lottón ritka ötös nyeremény
Mint a lottón a nagy ritkán
Bejövő ötös nyeremény!

Minden rosszat elitélek
Mért dicsérném, mi nem való?
Ide, ide elit-élek
Ménes legyek, ne egy árva ló!

Egy árva ló, egy árva ló
Miért vágtassak mint egy árva ló?
Mi nem való, mi nem való
Mért dicsérném, mi nem való?

Jertek ifjak, deli vének
Körém! Féljen a sok csaló!
Bátor kancák, telivérek
Számos egetverő csataló!

Sok csataló, sok csataló
A sok jó egetverő csataló!
A sok csaló, a sok csaló
Hogy szorongjon a sok csaló!
Dávid és a pangó óriások – Szvit

3. tétel: SZERELMI DALOK Ősz 1972 és 1974 (Pozsony)

3. tétel: SZERELMI DALOK Ősz 1972 és 1974 (Pozsony)

a) A pozsonyi „Kék“ Dunánál

Lász. - Süvít a szél a vén Dunán
Vajon hol jár az én babám?
Velem csak álmaimban jár
Nappalom, óh, ezért sivár (2x)

De ha az éj ölébe zár
Elbújhat négus és király!
Énnálam császár sincs nagyobb
Egy csillag csak nekem ragyog! (2x)

A remény, ami éltet engem
Elodázza, ´mi fáj
Dalaim csakis érte zengem
´Sz kiben van annyi báj?

A remény, hogy majd megszeret tán
Engem a szép, nemes lány
Aki most még csókot sem remél
(Mármint tőlem nem remél)

b) Kis égi zene

Lász: - De szép álom volt Jaj,
a kép elszállt
Több mint három Volt Te is,
preparált
Hevített
Szerelem!

Színhelye az ég
Tűnő keze int
Tágas, laza
 Én meg sebeim
Édeni kert
Kezelem!

Együtt hallgattuk
Nem látom többé
A szférák énekét
Talán a mosolyát
A gyönyörű zenét
A gyönyörű szemét

Véled, ki nélkül
Néki, ki nélkül
Az életem csak járom Az
életem csak járom
Szomorú, szemét
Szomorú, szemét!

Gyönyörű zenét
Gyönyörű szemét
Óh, gyönyörű zenét!
A gyönyörű szemét!
Szomorú, szemét
Szomorú, szemét
Óh, szomorú szemét! Óh,
szomorú, szemét!
Dávid és a pangó óriások – Szvit

4. tétel: CSONT- ÉS VÉRFAGYASZTÓ DALOK - Tél 1976 (Vimperk, Dél-Csehország)

4. tétel: CSONT- ÉS VÉRFAGYASZTÓ DALOK - Tél 1976 (Vimperk, Dél-Csehország)

a) Hádesz-ária

Lász. - Ez hát a boldogító szerelem
Nem élet, nem öröm, sem kegyelem!
Szenvedés csupán, mély álom
Nem vétek, ha várom, kívánom a halált!

Nem kellesz sajnálat, szánalom
Nem többé vak láz, reménység!
Tűnjön főmből minden álom
Nem várom már őt, a szívbe mélyen bemarót!

 b) Nemzeti dal 1976 (Petofi Sándor emlékére)

Lász: - Némán tör rám esténként a magány
Eltűnődöm létemen
Sűrű gond ul lelkem szárnyulatán
Szívem vágyó érzelem

Melyhez méltó hang ha társulna tán
Így kiáltnék féktelen´
Mint Te egy régmúlt hős év tavaszán:
Az égbe jöjj velem!

Jöjj vélem, bátor ifjúság, jöjj
Ha kell, hát verd a katyúsát, ölj!
Küzdj a szebb máért, ezen bús hazáért
És bízzál a jóban és köllj!

Kár, hogy nem vagy köztünk Sándor, atyánk!
Te rég jobb létre szenderült!
Javítnál e kornak hangulatán
Hisz fény voltál s ég (derült)!

Foly´ dús könnye annak arculatán
Kinek véged felmerül
S nékem is már szinte kondul a szám
S véle a mély hegedűm:

Hát szólj csak szólj hegedűm, csak szólj
Az elmúlt boldog időkről szólj!
Boldog időkről, hős időkről
Óh, sírva és vigadva szólj!

Hát szólj csak szólj, hegedűm, csak szólj
Tavaszról, nyárról és őszről szólj!
Boldog időkről, hős időkről
Óh, sírva és vigadva szólj!
Dávid és a pangó óriások – Szvit

5. tétel: ISMÉT TAVASZ - 1983 (Pozsony, Feled)

5. tétel: ISMÉT TAVASZ - 1983 (Pozsony, Feled)

a) Egy ember tavasza (de már egy másiké)

Elb. - Hét év után
László nős lett s „páter“ legott

Mert egy futár
(Nem is nyeszlett s jó) hozott néki egy csillagot

Bőgőt és sírót
S épp oly sűrűn bepisilót
Néha biz´ túlontúl is
Eleven négy kicsi kilót!

És mégis drágát
Drágábbat mint egy fél világ
Mint jó nőkből egész hárem
És aranyból száz virág!

Egy kis bogárkát
Bájost, s bizony Katicát
Őérte szóljon most e dal
S zengjen száz vivát!

László, ha nézte
Látta négy éves önmagát
És érezte szint´a rónáknak
S erdőknek dús szagát

Hol ő is volt szűz
S jó, bár gyakran ijedős
Tanítandó kis emberke
Nem haramia hős!

b) Finálé

Elb. - Nincs már tovább, itt a vége, fuss el vele
Fuss, add tovább, ha célod a béke szent adásvétele!
Melyet az ember sosem fog teremteni tán
Hogyha nem úgy tesz, mint tett például az a száz titán!

Azaz nem tér el attól, mi igaz s egyszerű
Nem kétszínű, hazug, álnok, de csupaszív és derű!
Légy bátor vagy félénk, de rosszat tudva nem tevő!
E zubbony a felnőtteknek most még, nemde, bő?

VÉGE
Dávid és a pangó óriások – Szvit

„RÁADÁSOK“: Szerves részét képezik az említett verses regénynek

— 1 —
„RÁADÁSOK“: Szerves részét képezik az említett verses
regénynek az alábbi, önálló szlovák, morva és cseh nyelvű dalok, valamint a
(szintén önállóan s lényegében bárhol előadható) Felvidéki magyar sors című
(természetesen magyar szövegű) kórusmű is:

FELVIDÉKI MAGYAR SORS

(Trianon után)

-Nincs már hazám, s meddig nem lesz még, nem tudom
Mert nagy talány, meddig jár e csúfos világ még tévúton
Meddig élsz árván, gyönyörű, édes otthonom?
Meddig dúl vész és járvány szomorú, véres arcodon?-

(Az első bécsi döntés után)

-Húsz év sem múlt el, s lám, megint magyar lett a föld
Mit nem oly rég a cseh dúlt fel s a vak Nyugat kaszabolt!-
Ám hét év multán rab lett ismét a magyar
S szomorú valóságról szólt ismét ez a dal:

(A második világháború után)

-Nincs már hazám, s meddig nem lesz még, nem tudom
Mert nagy talány, meddig jár e flúgos világ még tévúton
Meddig élsz árván, gyönyörű, édes otthonom?
Meddig dúl vész és járvány szomorú, véres arcodon?-

(A remélt szebb jövő)

-Húsz év sem múl el s tán megint szabad lesz e táj
Mit jókedvvel és derűvel fog nézni a nem lakáj
Nem másodrendű (úgymond betolakodó)
Egyenes gerincű magyar, s nem búslakodó!-

(Finálé)

Nincs már tovább, itt a vége, fuss el vele
Fuss, add tovább, ha célod a béke szent adásvétele!
Melyet az ember sosem fog teremteni tán
´Míg a pénz lesz az Isten és egy nagy bank a Vatikán!

(Alternatív szöveg az Ember tavasza című dalra)

(nyers magyar fordítás)
Rozlúčka s Bratislavou (szlovák)
Búcsú Pozsonytól

Tento svet ma vábi,
Ez a világ csábít engem,
Vnútri oheň plápolá mi,
A bensőmben tűz lobog ,
Toto mesto ja už rád len mám! Ezt a várost
szeretem én már csak igazán!

Kvôli krásnej Táni
A szépséges Táňa miatt Opustiť ho srdce bráni,.
Nem akarja Pozsonyt elhagyni a
szívem.
Bez nej, viem to, budem bárskde sám! E lány nélkül, tudom, mindenhol
magányos leszek!

Lebo ona taká krásna,
Mert ő (olyan szép
Jak jarný večer,
Mint egy tavaszi est)
Ku mne akoby prirástla,
Mintha hozzám nőtt volna,
Z nej sála mi mier!
Csak belőle árad felém a lelki béke!

Keď, ako myšlienka spásna,
Ha hirtelen elhagy engem
Ma náhle opustí,
Mint egy üdvös gondolat,
 Som jak peň na rázcestí,
Olyan vagyok mint egy fatuskó,
 Na púšti!
Egy sivatagi útkereszteződésen!

Blúdim len, blúdim
Csak bolyongok és bolyongok,
Jak bárka túlavá.
Mint egy tévelygő bárka.
Kto ma čaká, čo ma ťahá, neviem! Nem tudom, hogy
ki vár rám, hogy mi húz!

Jak, keď jej chýba tieň,
Mint amikor kiált a Föld,
Zem volá žhavá,
Ha hiányzik neki az árnyék,
Tak ja volám, hľadám requiem! Úgy kiáltok én, megpihenni
vágyván: „Requiem!“

Chorobný sen (morva)
Beteges álom

Zpívám píseň svou
Énekelem a dalomat
Vzdám hold té lásce trošku bláznivé Tisztelgek annak a kicsit
bolondos szerelemnek,
Odhalím mé rány jítřivé.
Felfedem a sajgó sebeimet!
Dávid és a pangó óriások – Szvit

„RÁADÁSOK“: Szerves részét képezik az említett verses regénynek

— 2 —
Jemnej dech těch dnou
Azon napok finom lehellete
Mě mámí, má mě stále v moci své. Kábít, még mindig a
hatalmában tart engemet.
Vzpomínám na štěstí vzdálené. Emlékezem az immár
messzejáró szerencsére.

To štěstí je pryč
Az a szerencse elillant,
Ta láska je již neživá
Az a szerelem már nem él.
Ztracený je vzácný klíč
Elveszett az értékes kulcs,
Kteřý brány lásce otvírá. Amely
a szerelemhez vezető kaput nyitja.

Ničivá je řízeň má
Pusztító a szomjúságom -
Jinej hoch tvou přízeň má Egy másik
fiatalember élvezi a kegyeidet!.
Ovšem já těm slovům nevěřím De én nem
hiszek ezeknek a szavaknak,
Neboť já tě mám stále rád!
Mert még mindig szeretlek téged!
Zavolám, rovinám a horám zavolám Kiáltom a
síkságoknak és a hegyeknek,
Že tě mám stále rád!
Hogy még mindig szeretlek téged!
Tebě víc nevidet, neslyšet
Téged nem látni, nem hallani
Znamená pro mně pád!
Nekem egyenlő a bukással!

Zmořený, zklamaný, osudem zmítaný Elcsigázva, csalódottan a
sors által hányattatván
Já do pouště volám:
Kiáltom a sivatagba:
Zmiluj se, Ámor, milenců mecenáš, Könyörülj, Ámor, a
szerelmesek mecénása,
Vrať lásku nám!
Add vissza a szerelmünket!

Nejsem již blázen! (cseh)
Nem vagyok már bolond!

Láska bývý pouze v mládí živá A szerelem
csak ifjú korunkban él igazán,
Když nám všechno nahradí.
Amikor mindenért kárpótol minket,
V ráj promění všechna lidská díla, Paradicsommá változtat
minden emberi alkotást,
V růže,květy, záhrady,
Rózsákká, virágokká és kertekké.

Kam však mizí tato zvláštní síla,
De hová tűnik ez a furcsa erő
V dáli, letem havraním? A
messzeségben, egy holló röptével?
Mně, kto věřil, málem zatratila - Engemet, aki hittem
benne, majdnem tönkretett.!
O tom teď vám pravím.
Erről mesélek most Önöknek.

Já též měl závraty z krásných dam Én is
ájuldoztam a szépséges dámáktól
A s bázní stavěl jim z básní chrám. S áhitattal építettem
nekik versekbol katedrálist!
Byl jsem já blázen, krásou zváděn Megigézett és
bolonddá tett engem a szépség,
Vždyť přesto vždy zůstal jsem sám! Hisz ennek ellenére mindig
magányos maradtam.

Čas ten zázrak, jenž se láska volá A idő ezt a csodát,
amelyet szerelemnek hívnak
Záhy z mysle odstrání
Hamar kitörli az emlékezetből
Ta poslední, co tak vzácna byla Asorban utolsó, amely
olyan értékes volt nekem,
Ztrácí se již v ústraní.
Már kezd tünedezni a háttérben

Zas snad přijde jiná krásná víla, Ám jönni fog talán egy
újabb gyönyörűséges tündér Lásky plné úskalí,
(Egy szerelemmel teli kőzátony),
By mně co jen chvíli zastavila. Hogy, ha csak egy pillanatra
is, megállítson engemet ...
Já se jich však již straním!
De én már kerülöm őket!

Já dosť měl mdlých řečí krásnych dam Torkig vagyok a szép dámák
üres csacsogásaival!
Těch dam a márnivých chvíl se vzdám! Lemondok ezekről a dámákról és a hiú
pillanatokról!
Nejsem již blázen, krásou zváděn - - Nem vagyok már bolond, akit
megigéz a szépség....
Teď písne si zpívám a hrám! Most már csak a
dalaimat éneklem és játszom!
— 05 —

Ostoba esetek

Válogatott prózai részletek az Ostoba esetek című prózai párdarabból. Ezek hosszabb, elbeszélő jellegű szövegek, ezért oldalanként kevesebb részlet jelenik meg.

Eutópia-dosszié ›

(Amelyek nem a 19. század „dosztojevszkiji” Oroszországában, hanem a bal és jobboldali „normaligátorok”által uralt Csehszlovákiában, majd az önállósult Szlovákiában történtek meg a 20. század utolsó, illetve a 21. század elsö két évtizedében) (Amelyben két majdhogynem ugyanabbam az időben elkészült gulyásról lesz szó – pontosabban egy hamisítatlan magyar és egy hamis, de a mi esetünkben inkább „csalfának“ nevezendő csehszlovák eledel egymástól jelentősen eltérő földi pályafutásáról)

Bevezetés az Ostoba esetekhez

„Ez a furcsa történet Oroszország újjászületésének idejéből, annak is a legelejéről való, mikor a bátorszívű orosz hazafiak új célok felé ellenállhatatlan erővel és megindítóan naiv módon kezdtek törtetni“, így kezdi az egyik legnagyobb szépirodalmi példaképem a maga (egy szál) Ostoba esetének az ecsetelését. A Dosztojevszkij írói nagysága iránt érzett határtalan tiszteletem jeléül nagyjából ugyanezekkel a szavakkal kezdem a hasonló című elbeszélésemet én is, azzal a két látszólag apró, de nem lényegtelen különbséggel, hogy az Oroszország és orosz szavakat logikus módon a Csehszlovákia (Szlovákia) illetve csehszlovák (szlovák) kifejezésekkel váltom fel.

Gulyás-történet I.

Nem tehetek róla, de születésemtől fogva az említett, a rendületlen és büszkén vallott magyarságomat (enyhén szólva) nem sokra tartó, vagyis „lélekben sem túl nagy“ ország valamelyikének a területén éltem, élek és nagy valószínűséggel fogok is élni egészen a halálomig. Ezért nem csoda, hogy az én ostoba vagy furcsa történeteim - bár lényegében két magyar emberről szólnak - nem Magyarországon játszódnak, hanem az azóta végelgyengülésben kiszenvedett Csehszlovákiában kezdődnek, majd Szlovákiában folytatódnak és ott is érnek véget.

Gulyás-történet II.

Feledjük el tehát végleg Dosztojevszkijt és az ő téli álmából ébredező (de talán mindmáig nem egészen felébredt) nagy orosz medvéjét és helyezkedjünk át egy négyszobás pozsonyi lakásba, ahol Ostoba eseteim két főszereplője (Hunyadi László és Hunyadiné Gádor Norma Aliz) él már közel öt éve az akkor még „csak“ három szebbnél szebb és egészségesebbnél egészségesebb gyermekével, egy lánnyal és két fiúval. (Később majd csatlakozik hozzájuk még egy-egy további fiú és lány – ezért nem három, hanem már most ötszörös hurrá a bátor, önzetlen és vakmerő kalandoraimnak !). Nem bejelentett képzeletbeli látogatásunk dátuma legyen , mondjuk, 1989 november 16-a.

Gulyás-történet III.

A messzi Prágában ekkor már alighanem elkészült az a később bársonyos forradalomnak elnevezett hamis (ebben az esetben inkább „csalfának“ nevezendő) gulyás, melynek receptjét bizony nem a mi főhőseinkhez hasonló, a hosszú kommunista éra alatt is aktív keresztényeknek (vagyis nyílt ellenzékieknek) megmaradó személyek állították össze. Az inkább fondorlatosnak mint bársonyosnak nevezhető főszakácsok nagy többsége a nagyjából 1969 tól egészen 1989 ig tartó, minden tisztességes embernek végtelennek tűnő „normalizációs“ időszakban vagy fontos, vezető funkciót töltött be a Gustav Husák vezette Csehszlovák Kommunista Pártban (CSKP) vagy buzgó titkosszolgaként tett meg minden tőle telhetőt az „egyedül üdvözítő“ szocialista rezsim konszolidálásáért.

Gulyás-történet IV.

Estére a furcsa (felvidéki) történeteink első helyszínének kiszemelt pozyonylamacsi lakásban is elkészült a hamisítatlan (magyar) gulyás, amely – sajnos - sokkal rövidebb életű volt, mint a Prágában kotyvasztott hamis (így utólag már bizvást ördöginek is nevezhető) eledel, amelyet végülis nem volt túl nehéz felülről, fondorlatos (értsd szelid, sőt egyenesen bársonyos) erőszakkal rátukmálni a mit sem sejtő (s ezért annak rendje és módja szerint lóvá is tett) kisemberek százazreire. A még az emeberek ki nem mondott gondolatai felett is uralmat gyakorolni kívánó husáki normalizátorok (magyarul buzgó mócsingok) sok mindenben privilegizált csapatainak ugyanis 20 év alatt (1969-tól 1989-ig) majdnem maradéktalanul sikerült elérni azt, amin a Gottwald, Zápotocký és Novotný-féle vaskalapos (sztálinista és ultrasztálinista) elődjeik szintén közel 20 éven át (1948-tól 1968-ig) buzgólkodtak.

Gulyás-történet V.

Nincs itten más segítség, mint csak a szigorúság és csak a legnagyobb szigorúság! Hát mégsem bírtam el! Reformátori törekvésem mégsem sikerült!“ – sóhajtotta Pralinszkij őnagyméltósága keserűen és erőtlenul hanyatlott vissza székébe. Így végződik Dosztojevszkij (egyetlen egy) Ostoba esete és hasonló szavakkal, mondatokkal veszek (mutatis mutandis) a majdnem azonoscímű elbeszélésem olvasóitól búcsút én is. Íme: „Nincs itten más segítség, mint csak a szigorúság és csak a legnagyobb szigorúság! Hát mégsem bírtuk el! Reformátori törekvéseink mégsem sikerültek“ - sóhajtották „demokrata“ őnagyméltóságaik keserűen és erőtlenul hanyatlottak vissza a felvidéki magyarok számára rendkívül rossz emlékű második világháború előtti és utáni Beneš-érába!“ Az „ egyedül üdvözítő szigorúságra“ vonatkozó mondatot kizárólag azoknak a cseh és szlovák normaligátoroknak a szájába adom, akik 1989 novembere után lehettek volna akár igazi demokraták is.

Közéleti epilógus I.

Senki sem gátolta volna meg őket abban, hogy a „bársonyos“ forradalom utáni években, évtizedekben (legkésőbb, mondjuk, 2014 novemberéig) egy olyan (egy és oszthatatlan) demokráciát teremtsenek Csehszlovákiában, melynek keretén belül a nemrég még több mint fél milliós felvidéki magyarság is megtalálhatta volna a számítását. E helyett mit tettek? A két legfontosabb és legsürgősebb dolguk az volt, hogy (a polgárok megkérdezése nélkül!) szétverjék Csehszlovákiát s világossá tegyék a felvidéki magyarok számára, hogy nekik – nem úgy mint a (nyilván „felsőbbrendű“) cseheknek és szlovákoknak az új, immár „demokratikus“ világban sem jár az önrendelkezés. Ezt az egyoldalú szigorúságot nyögik a felvidéki magyarok még most is, 25 évvel a fondorlatos rendszérváltás után. A következő két, a Dosztojevszkij-féle idézetektől csak enyhén eltérő mondataimat (Hát mégsem bírtuk el! Reformátori törekvéseink mégsem sikerültek!) már, sajnos, magukénak érezhetik azok a felvidéki magyar politikusok is, akiknek az elmúlt 25 évben nem volt elég akaratuk és bátorságuk ahhoz, hogy mindig és minden lehetséges fórumon a lehető legnagyobb határozottsággal és következetességgel álljanak ki a szlovákiai magyarság kollektív jogai mellett.

Közéleti epilógus II.

E helyett mit tettek? Hosszú évekre lemondtak az embertelen Beneš-dekrétumok kritizálásáról és a különböző autonómiák követeléséről, pedig (már akkor is) tudniuk kellett, hogy csak az önrendelkezés elérése garantálhatná hosszú távon a felvidéki magyarság fennmaradását, sőt, az egészséges fejlödését is. A nagy kollektív nem akarásnak nyögés - és egy pártszakadás lett a vége, melynek következtében az utóbbi években majdhogynem megfeleződött a magyar képviselet a szlovákiai parlamentben. Még szép, hogy az osztódás útján létrejött két párt egyike, az enyhén módosított nevű MZ/K (egyelőre csak a hangos deklarálás szintjén) nem kívánja folytatni az MZ/B-féle defetista politizálást, amely nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy csak az elmúlt tíz év alatt körül belül 50.000 fővel csökkent Szlovákiában a magukat magyaroknak valló polgárok száma. Ezért a cseppet sem hízelgő következményért a mostani MZ/K vezetőinek is vállalni kell a felelősség őrájuk eső (nem elhanyagolható) részét.

Közéleti epilógus III.

Ha ezt nem teszik meg, akkor nem kizárt, hogy (abban az esetben, ha megint bejutnak a parlamentbe) ismételten feláldozzák a felvidéki magyarság hosszútávú érdekeit a pillanatnyi (egyéni, vagy csak a felvidéki magyarok egy szűk csoportját gazdagító) haszon oltárán. Csak egyet kívánhatok a magyar nyelv, történelem és kultúra minden rendíthetetlen szerelmesének: ne így legyen! Azért igazán fantasztikus egy fickó volt az a Dosztojevszkij! Kevesen ismerték és ábrázolták nála az irodalmi műveikben jobban a 19. századi Oroszországot. Ő azonban mintha azt is megérezte volna, hogy a 20. század utolsó évtizedében és a 21. század első negyedében létezni fognak itt, Európa középső részén, olyan „mókás“ országok (Csehszlovákia, Szlovákia), amelyekben éppen az ő Pralinszkijéhez hasonló, eleve kudarcra ítélt figurák fogják magunknak a leghangosabban vindikálni (s ami még ennél is szomorúbb, sikeresen kiügyeskedni) a szinte kizárólagos jogot arra, hogy mindig, mindenhol és minden fontos kérdésben ők mondják meg a tutit. Hogy éppen ők lássanak hozzá a „demokrácia-építés “ címke alatt kivitelezendő, a szerény képességeiket s elégtelen testi-lelki erejüket magasan túlhaladó (az ő esetükben tehát egyértelműen sziszüphoszinak tűnő, s annak is bizonyuló) munkához!

Közéleti epilógus IV.

–Nos, a meztelen igazság ebben a vonatkozásban az – kezdte el mondókáját G.N.A - hogy mi négyen (tehát én, a nővérem és két fivérem) csak akkor segítettünk a szüleinknek a házi és mezei munkákban, ha kedvünk volt hozzá, sőt olykor még akkor is, amikor nem. Amikor talán (a nyilván jobb anyagi helyzetet élvező Hunyadi gyerekekhez hasonlóan) mi is sokkal inkább művelődtünk, olvasgattunk, tanulgattunk, sportolgattunk vagy éppen zenét – többek közt komolyzenét is – hallgattunk volna. A legtöbb esetben azonban egyszerűen nem tudtuk megállni, hogy (ha nem is dalolva, de azért szigorúan önkéntes alapon) ne segítsünk a gyengén fizetett állásokban (munkás, TSZ-tag) amúgy is sokat robotoló szüleinknek.

Házi diktátorkodás I.

Mint ahogy nem voltak nálunk semmiféle kötelező „rabmunkára” kényszerítve férjem, Hunyadi László vagy (amikor már nagyobbak voltak) a mi saját gyerekeink sem, ha nyaranta Nyitrasőregen töltöttek legalább tíz napot. Bevallom, hogy ilyenkor azért mindnyájan sokkal több órát töltöttünk kemény munkával (főleg az óriásinak is mondható szőlő- és földieper-parcelláinkon) mint egyébb, kevésbé „ünnepi” alkalmakkor. Mert nekünk, egyszerű dolgos, „műveletlen” falusi embereknek, igenis mindig eléggé meg nem becsülhető ünnepsorozat volt az a tíz vagy több nap, amikor abban a rendkívüli megtiszteltetésben részesülhettünk, hogy szerény hajlékunkban és a hasznos munkát mindenek fölött tisztelő falusi közösségünkben fogadhattuk a nagy nyelvész, zenész, literátor és középtávfutó Hunyadi Lászlót (valamint annak gyerekeit). No és mivel lehetett az „átkos” szocialista rezsimben a legjobban megtisztelni még a legnagyobb keresztény ünnepnapokat is? Hát persze, szorgos, építőjellegű munkával!

Házi diktátorkodás II.

Azt is be kell (drágalátos, akár fanatikus „ősliberálisnak” is bátran nevezhető édesanyám nevében is) most így utólag vallanom, hogy rettenetesen kíváncsiak voltunk arra, hogy vajon hol lehetnek az akkor még versenyszerűen is atletizáló férjem (általa sokszor fennen hangoztatott) „átlagon felüli, sőt egyenesen legendás” fizikai állóképességének a határai. „Szeretném látni, hogy vajon-lesz-e ereje és kedve ennek a te nagy sportolódnak és művészetkedvelőnek futni, úszni vagy művelődni egy reggeltől estig tartó nehéz testi munka után? – tette fel nekem eme (inkább költői mint nagy érdeklődéssel várt választ feltételező) kérdést huncut mosollyal az állítólag székely gyökerekkel (is) rendelkező édesanyám.

Házi diktátorkodás III.

És a székelyekről közismert , hogy nem mennek a szomszédba egy kis kaján tréfáért…Egy szó mint száz, talán ez az évente ismétlődő, egy kis egészséges, „ártatlan” székely” tréfálkodással is megfejelt, (neki, a puhány, elkényeztetett orvoscsemetének akár pokolinak is tűnhető) tíz- vagy többnapos intermezzó mondatta vele azokat a (rám és az édesanyámra is) rendkívül sértő, buta megjegyzéseit az állítólagos „házi diktátorkodásról”.

Házi diktátorkodás IV.

Csak rövid időre veszem át a szót a becsületes pénztárosok és az önmaguk kezdeményezésére elvált feleségek legjobbikától, hogy egy kicsit kifújhassa magát a „hosszú, léha locsogás” után, melynek tartama alatt (idézem) „nem kevés pénzt kereshetett volna, más, sokkal hasznosabb tevékenységgel”. Egy rendkívül fontos dolgot kell még ugyanis közösen bevallanunk a nyájas olvasóinknak, különös tekintettel a sokkal jobb sorsra érdemes felvidéki magyar (választó-) polgárokra. A minden dologban és időben sokkal megbízhatóbb exfeleségem szájából talán hihetőbbnek fog tűnni ez a vallomás, ezért egyeztünk meg abban, hogy ő vállalja az ünnepélyes, alighanem sokakat megbotránkoztató bejelentés ódiumát. „Kedves mindig optimista házi Merkelchenem, ismét tiéd a szó!”-Köszönöm szépen! Mi mást is kaphatnék tőled?! Hogy sok pénzt nem , abban most is biztos lehettem! -Ergo! Körül-belül egy évvel ezelőtt teljes egészében elolvastam az én különbejáratú, házi Botond Istókom végre valahára az utolsó verssorig kijavított verses regényét, a Dávid és a pangó óriásokat. Meglepően jónak találtam a művet, de nem tetszett nekem az a tény, hogy az opusz cselekménye 1986-ban, vagyis nem kevesebb mint 28 évvel ezelőtt végződik. „Ha valaha is pénzre akarod váltani ezt az egyébként nem rossz irodalmi terméket, okvetlenül el kellene húznod a cselekményét egészen a jelenig.

A fele sem volt igaz? I.

Két külön, de egymással sok tekintetben összefüggő, egymást át-át fedő blokkban mesélhetnéd el azt, ami a szlovákiai nagypolitikában és közéletben 1989 novemberétől egészen máig, vagyis 2015 novemberéig történt. Nos, a politikáról és közéletrol bőven lenne írnivalód, de a mi (magán-) életünket lefedendő blokk nem lenne több talán egy oldalnál se, ha csak a velünk igazán megtörtént, érdeklődésre nemigen számítható dolgokat szeretnéd elmesélni Mert vajon kit érdekelne két unalmas, egy és ugyanazon lakásban összezárt öregember élményszegény mindennapi élete ha nem tornáztatnád meg végre azt az eleddig gondosan pihentetett fantáziádat és olyan akár hihetetlennek is tűnő sztorikat találnál ki, amelyekről azonban az olvasók mégiscsak elhihetnék, hogy (talán) tényleg megtörténtek. Biztos emlékszel még arra, hogy az a fölöttébb unszimpatikus, kétkulacsos, kommunistából néhány „forradalmi” nap alatt meggyőződéses liberálissá vedlett főiskolai tanár, főszerkesztő és költő egy személyben (Arkagyij Buldozerovics Ger Mityelj) többek közt azért nem tartotta kiadásra érdemesnek a művedet, mert (idézem) „túl sok benne az önéletrajzi elem”. Ennél ostobább, semmitmondóbb indokot azóta sem hallottam, de azért bebizonyíthatnád – többek közt ennek a sztálini bíborban született posztmodern senkifiának is, hogy nem kell a szomszédba menned egy kis egésszéges írói fantáziáért.

A fele sem volt igaz? II.

S halljatok és lássatok csodát, tekintetes olvasni és bölcsészkedni sem rest rendek, feleim és negyedeim! Néha még én is elhittem sokat azokból a tekervényes történetekből, amelyekről az elejüktől a végükig tudtam, hogy csak az én többnyire alamuszi férjem képzeletének a szüleményei. Még arra is volt gondja az én olykor betegesen is őnimádó pernahajderomnak hogy - éles ellentétben az általánosan elfogadott udvariassági szabályokkal - először az őt megszemélyesíteni hivatott férjnek adja meg a lehetőséget (ráadásul sokkal nagyobb terjedelemben) a fékevesztett szélhámoskodásra. Abban is megegyeztünk ugyan, hogy az olvasók szemében az őt megszemélyesítő kitalált figurának (tehát éppen a kétségtelenül értéktelenebb embernek a két főszereplő közül) kellene hitelesebbnek s egyszersmint szimpatikusabbnak is tűnnie. Gondolom, hogy ebben a tekintetben is jelesre vagy legalább elégségesre vizsgázott az én néhai férjem. A vizsgaeredménye, persze, maguktól az olvasóktól fog függni - pontosabban attól, hogy sikerült-e neki orvul félrevezetni a „szavazók” legalább 50,01 százalékát. A felvidéki magyar választók pedig emlékezzenek vissza 1999-re amikor az én akkor még nagyreményű Hunyadi Lászlóm helyett egy magyarul ugyan tudó, de szlovák nemzetiségű és ráadásul volt kommunista potentát jelöltségét támogatták a köztársaságielnöki poszt elnyeréséét vívott harcban.

A fele sem volt igaz? III.

Csak azért, mert bizonyos szlovák és felvidéki körök (parlamenti képviselők, ujságírók és más befolyásos véleményformáló személyiségek) sokkal jobb fényben tüntették fel a potenciális választók előtt a későbbi győztest (MZ/RU-t), mint az elnöki szék elfoglalására nála sokkalta érdemesebb férjemet. Pedig neki (amilyen peches balfék az Istenadta!) talán sikerülhetett volna elérni azt, ami néhány évvel azelőtt a nyugati (zömmel liberális) világ által talán túlságosan is nagy becsben tartott Václav Havelnek: tudnillik, hogy szolgálati ideje alatt ketté szakadjon az általa „elnökölt” ország, vagyis jelentős mértékben sérüljön annak területi épsége. Mielőtt még valami nagyon rossz és szigorúan elítélendő dologra gondolna valaki, gyorsan sietem leszögezni, hogy az olykor egészen nyilvánvaló dolgokat is szándékosan félreértő szlovák politikusok (és választók) szemében egy esetleges (dél-szlovákiai) magyar többségű területi autonómia még ma (tehát tobb mint 25 évvel a bársonyosnak is nevezett forradalom után!) is egyet jelentene az elszakadással, vagy legalábbis a „nagy” Szlovákia területi integritásának súlyos veszélyeztetésével, kockára tételével!-

A fele sem volt igaz? IV.

. 1958 október második felében jártunk (talán éppen október 23-át írtunk), amikor én, Kun-Kond (ez volt a gyermekkori „harci”nevem) és a sorrendben talán második legjobb gyermekkori, a zsidó, magyar és német felmenőkkel majdnem egyforma mértékben rendelkező barátom Kohn (nem hivatalosan magyarosított formában Könyvbúvár) Kund elhatároztuk, hogy alaposan megleckéztetjuk a minket állandó jelleggel szidó, gyalázó, fenyegető, sanyargató és elnyomó, reggel délben este és még tán éjjel is szinte folyamatosan zsémbes, a falu (Bőhegy) rosszának is nevezett, egyedül élő és altalában senkivel sem szívesen érintkező szomszéd-öreglányt, a több mint amazontermészetű (a csipősebb nyelvű falubéli felnőttek szerint) „alighanem kryptofasiszta” Kunigundát.

Egy lovag, egy cél (avagy Felfar és Alfa)

Akkoriban persze még a legkisebb dunsztunk sem lehetett arról, hogy mit is jelent az a krypto- az általunk már akkor (tehát hétéves korunkban) is jól ismert (és annak rendje és módja szerint utált) fasiszta szórész előtt, de ez a tény semmit sem változtatott az idős hölgy iránt érzett őszinte utálatunkon. Az aznapi iskolai tanítás végigszenvedése és a helyi moziban kötelező jelleggel megtekintett fölöttébb épületes, valószínűleg szovjet vagy szlovák háborús film után (amely alatt – amilyen ártatlanok és ostobák lehettünk akkoriban! - szinte véresre tapsoltuk a tenyereinket a bátor és önfeláldozó szovjet katonák hőstetteinek a láttán), előszedtük a szigorúan titkos rejtekhelyünkből a legbecsesebb fegyvereinket – két fűzfából készített íjat és néhány éles, talán szintén fűzfaágból „adaptált” nyilat.

Felfar és Alfar II.

Két lovag, egy cél

Egy kis ad hoc gyakorlatozás után (melynek tartama alatt csak egy kóbor, senkinek sem hiányzó macska szenvedett néhány napon belül gyógyuló sérüléseket) röviddel a sötétség beállta előtt elfoglaltuk helyeinket a (nyilván kryptofasiszta) falu rossza által lakott ház közelében magasodó, eredményes lesbenállásra fölöttébb alkalmas dombon és vártuk a zsémbes, nem csak velünk, de szinte mindenkivel állandóan kötekedő matróna hazatértét a munkából, vagy inkább már a helyi kocsmából. Meg is érkezett nemsokára a bányarémek egyik legrémisztőbbike és nekünk végre alkalmunk nyílt úgy istenigazában, „élesben”is kipróbálni a nyílkilövő tudományunkat. Természetesen nem a sok megivott kemény vagy puha szesztől imbolygó „boszorkányt” vettük célba, hanem mellette akartunk ellőni az udvarra nyíló ablakokra.

Felfar és Alfar III.

A fenyegető célzattal kilőtt lövedékeink egyike, sajnos, cigányútra tévedt és egyenesen homlokon találta a mit sem sejtő öreglányt. A nagyon is élő céltábla jelentős fájdalmat tükröző felkiáltása annyira megijesztett minket, hogy otthagyván csapot, papot, árulkodó nyomokat, íjakat, nyilakat és még jónéhány tárgyi bizonyítékot, fejvesztve rohantunk az , akkor úgy gondoltuk (vagy inkább reméltük hogy) biztonságot nyújtó otthonainkba. A szomszédos házunk kertjében tartózkodó körorvos apám természetesen meghallotta a majdhogynem egetrengető felordítást és megtudván tőlem, hogy a valamelyikünk által kilőtt nyíl nyilván, és persze „teljesen véletlenül” eltalálhatta és talán komolyabban is megsebesíthette a szomszédasszonyt - ezért aztán legyen szíves gyors orvosi segítséget nyújtani neki. Miután ez szerencsésen megtörtént, minket -botcsinálta íjászokat- vettek elő az apáink.

Felfar és Alfar IV.

Egyikünk sem vallotta be explicite a jelentős baklövést, de nem is vádolta meg egyértelműen a másikat a rendkívül felelőtlen tett elkövetésével. Mit tehettek tehát az apáink? Buzogány híján az első kezük ügyébe kerülő botfélével ütöttek minket fenéken s egyszersmint lovagokká is. Kohn (Könyvbúvár) Kund akkora már többször is beleolvasott a szülei által rendkívül nagyra becsult, Don Quijotéról szóló könyvekbe és így értesült többek közt arról is, hogy mi is tulajdonképpen az a lovaggáütés és milyen célból vetik alá magukat e nem mindig fájdalommentes műveletnek a másokon, főleg a szegényeken s azok közt is „elsősorban a védtelen és gyámoltalan özvegyasszonyokon” segíteni kívánó, valamint a tévútakra (vagy sehová sem) vezető hidakat (szlovákul mosty) lerombolni hivatott nemes és kóbor lovagok.

Felfar és Alfar V.

Hogy mért éppen a gyámoltalan özvegyeket szúrta volna ki magának az ebben a témában talán kissé felületesnek bizonyuló Könyvbúvár Kund barátom szerint az a (talán csak nem csélcsap?) Don Quijote, ezt ott és akkor nem nagyon tudtam megérteni. Azt sem nagyon, hogy vajon miért építene valaki olyan HIDAT, amely tévútra vagy sehová sem vezet? Azt viszont megértettem és egyet is értettem ez ügyben a második legjobb gyermekkori barátommal, hogy - ha már olyan váratlanul, sikeresen és főleg hősiesen álltuk ki a mi esetünkben bizony nem kis mértékben fájó próbát – akkor vajon mért ne csapnánk MI KETTEN is fel a Don Quijotéhez hasonló -ha eleinte nem is túlságosan kóbor- lovagoknak? Merthogy adtak is volna nekünk a szüleink abban az estetben, ha mindennemű előzetes bejelentés nélkül fogjuk magunkat és elbarangolunk hazulról (ha csak a harmadik, negyedik vagy ötödik falu határához is)!

Felfar és Alfar VI.

A két állandó és egy alkalmi tagot számláló, önmagát (dupla) K. und K.-nak is nevező lovagpáros „harci” tevékenysége eleinte jószerivel abban merült ki, hogy időről időre -egyetlen (közös) csatlósuk, az egyesek által Cseh Guevarának, mások által viszont inkább Béla kánnak aposztrofált cigány származású Szendrei Sugár Béla nevű osztálytársuk és legjobb barátjuk hathatós segítségével - jól és orvul előkészített támadást intéztek a festői szépségű hegyi község birkanyája ellen. Többször is megisméltelt, látszólag esztelen és élesen elítélendő akciójuk célja minden esetben az volt, hogy egyre jobban tökéletesítsék magukat a jelentős számbeli fölényben levő ellenség elleni harcban (is).

Első hadjáratok I.

A széles és lapos orrával , valamint a zömök, tagbaszakadt termetével inkább tatárnak mint romának kinéző, sokáig csak csehül és magyarul beszélő „Béla kán”(akinek magyarajkú cigány szülei csak 1956 táján költöztek vissza Csehországból a Rimaszombattól kb. 15 kilométerre fekvő faluba) ilyenkor mindig jól leitatta a juhnyáj kistermetű (többnyire éber és lelkiismeretes) őrzőjét, a föld felszínétől egészen 145 centiméteres magasságig „tornyosuló” Mihók apót. A főleg tavaszi és nyári időszakokra beütemezett rajtaütések során a rendkívüli bátorságukról ismételten bizonyságot tevő ifjú lovagok előszőr alaposan ráijesztettek az óriási nyáj „főkolomposára”s aztán már nem volt nehéz dolguk a többi birka szétkergetésével a szélrózsa minden irányába.

Első hadjáratok II.

A pánikba esett, szanaszét rohangáló állatok láttán a józan állapotában is rendkívül szabadszájú Mihók gazdának ideális alkalma nyílt végigzongorázni a legcifrább szlovák, magyar és németnyelvű káromkodások tárházát. Aztán hozzáláthatott a juhok összeboronálásához, erősen eltökélvén magában, hogy a jövőben ellenáll minden (főleg cseppfolyós formában jelentkező) kisértésnek és még a közelébe sem engedi azt a „bitang, agyafúrt es fürge cigányt!”. Mármint a mi hű és fondorlatos csatlósunkat, Béla-kánt, aki persze nyomban kereket oldott amikor látta, hogy teljes siker koronázta két teljesen egyenrangú főnökének gondosan eltervezett akcióját.

Első hadjáratok III.

Az említett juhnyáj elleni hadjáratokat és a kegyelmet főleg velük kapcsolatban abszolúte nem ismerő amazontermészetű Kunigunda ellen szintén legalább havi rendszerességgel intézett támadásokat amolyan ideiglenes pótcselekvésnek tekintették a „kisebbségi” K.und K.-galeri tagjai, mert az iskolában szinte minden nap azt hallották, hogy a szocialista országokban (ellentétben a kapitalistákkal és a korábbi feudalistákkal) az égvilágon senkit (még a legmagányosabb és leggyámolatlanabb özvegyeket se!) lehetett szegénynek, elesettnek vagy (bármiben is) szűkölködőnek tekinteni vagy nevezni. A két lassan, de fokozatosan okosodó lurkó joggal jutott arra a következtetésre hogy előbb valahogy dűlőre kell jutniuk ezzel a nehéz dilemmával és csak azután foghatnak úgy istenigazában hozzá a szegények, elesettek és szűkölködők védelmezéséhez, valamint megsegítéséhez (is).

Első hadjáratok IV.

„Felfar Botond” további életútjának legfontosabb állomásait már megismerhette a mélyen tisztelt olvasó a Dávid és a pangó óriások-című verses regényből, valamint a hozzá kapcsolodó Ostoba esetek című elbeszélésből. Ezekben az opuszokban persze nem a Felfar Botond lovagi (vagy - nyilvánvaló konspirációs okokból szigorúan titkos - „űgynöki”) nevén, hanem az ennél sokkal köznapibb és közönségesebb Hunyadi László néven szerepelt az én , remélem az olvasóközönség által is (meg) szeretett főhősöm. „Alfar Kund” az északszlovákiai Túrócszentmártonban annak rendje és módja szerint elvégezte a gimnáziumot és aztán sikeresen fejezte be a helyi Orvosi egyetemen folytatott hatéves tanulmányait is. Eközben két nagy családi tragédia érte: 1963-ban meghalt a magyar származású édesanyja és kb.

További sorsok I.

egy évvel később követte őt az örök vadászmezőkre az általa nem kevésbé szeretett és tisztelt zsidó, magyar, német és szláv gyökerekkel rendelkező (de az egyetlen gyerekével szintén inkább magyarul mint szlovákul beszélő) édesapja is. Magyarul csak azért nem felejtett el ezen hosszú és fájdalmas időszak alatt a majdnem „vegytisztán” szlovák környezetbe került „ikerlovagom”, mert levelezés útján állandó kapcsolatban maradt gyermekkora második legjobb barátjával, a szintén „elmés és nemes” Felfar Botonddal, aki a hatvanas évek elején (pontosabban 1962-ben) Kohn Kunddal ellentétben egy magyartöbbségű közegbe, a Rimabeled nevű községbe került.

További sorsok II.

Annak ellenére hogy majdnem minden vizsgáját jeles jegyekkel abszolválva fejezte be (1976-ban) az egyetemet és szerzett orvosi diplomát, Kohn Kund egészen 1989 őszéig csak alacsonyabb beosztásokban dolgozhatott főiskolai alma matere alkalmazottjaként, mert nem lépett be az akkortájt már „jelentős sikerrel normalizált” Kommunista Pártba s ráadásul sohasem volt képes még a legkisebb mértékben sem leplezni vagy megtagadni a „brezsnyevizmus” iránti markáns utálatát. Egy rendkívül fájdalmas szerelmi csalódás következtében már 1980-ban elhatározta, hogy sohasem nősül meg és csak a szeretett szakmájának, a szépirodalomnak és a periodikus nyári utazásoknak fog élni. Az ismert „novemberi események” bekövetkeztéig többnyire csak a szocialista táboron belüli országokban utazgathatott, de ezen „baráti” kirándulások során is rengeteg új és értékes ismeretet volt alkalma és szerencséje begyűjteni.

További sorsok III.

Ezekről levelezés útján mindig aprólékosan értesítette a távolban élő „lovagtársát is”, úgy hogy elmondhatjuk, hogy Alfar Kund már akkor is valamiféle (rendkívül értékes) utazó nagykövete volt Felfar Botondnak. Ennek a szerepnek már amúgyis nagy értéke jelentősen meghatványozódott a „zátonyos forradalom” után, amikor a bőhegyi K. und K. galeri másik oszlopos tagja (kihasználva nőtlen és gyermektelen állapotát) fogta magát és meg sem állt egészen Nagy Britanniáig, ahol sikeresen kamatoztatván a német, szlovák, magyar, orosz és spanyol nyelvtudását is, sikerült gyökeret vernie egy nemzetközi hírű gyógyszerészeti vállalat amolyan „utazó ugynökének” a posztján.

További sorsok IV.
— 06 —

Visszhangok

SME archív újságoldal

SME

„Fašiangová spoveď zaskočeného Slováka”

Kattintásra az eredeti kivágat nyílik meg.
Vasárnap archív újságoldal

Vasárnap

„Amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek”

Kattintásra az eredeti kivágat nyílik meg.
— 07 —

Kiadóknak

Kiadóknak és fordítóknak

A bővített kiadás új kiadót keres. A szerző nyitott magyar, szlovák és idegen nyelvű megjelenésekre, fordítási együttműködésekre és szakmai megkeresésekre.

MűfajVerses regény + prózai elbeszélések
Első kiadás2016
Bővített változat2026
Fő célÚj kiadó és fordítói együttműködések
Elérhető anyagSzemelvények, kézirat egyeztetéssel
NyelvekMintegy 15 nyelv olvasása, írása és beszéde

Kapcsolat

Kovács László

Olvasói, kiadói, fordítói és sajtómegkeresésekhez.

Email: kovacslaszlo62@gmail.com
Telefon: +421 917 745 280

Feledy Hunor A.M. néven publikált művek és szemelvények.

Az üzenet közvetlenül a kovacslaszlo62@gmail.com címre kerül elküldésre.
— 08 —
“

„Nem írtam sosem dicsőségért.
Csak hogy megmaradjak abban, amit igaznak hittem.”

© 2026 Kovács László / Feledy Hunor A.M.
Web Design & Development by PixelPath Studio